A Miniszterelnöki Hivatal egyik sajtómunkatársa az ajtó kilincsét fogva állta el az utat. Hogy miért nem lehetett kimenni, nem indokolta meg. Vélhetően azért döntött így, mert a bejárat előtt Török Zsolt az MSZP szóvivője várta a kormánybiztost. Szóváltásba keveredtek, ezt azonban az említett okok miatt nem tudtuk megörökíteni.
A kormánybiztos a sajtótájékoztatón egyébként Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter kiadására szólította fel a szocialista parlamenti képviselőket: „Hagyjanak fel azzal az álságos magatartással, amelyet ebben az ügyben folytatnak”. A kormánybiztos a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakások eladását vizsgálja. Szerinte az áron aluli értékesítésekért Juhász Ferenc többszörösen felelős. „További ingatlanokban is felmerülhet mind a hivatali visszaélés, mind a hűtlen kezelés büntette, ugyanis a legfőbb ügyészség ebben a két ügyben kérte ki a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését. A központi nyomozó főügyészség is hivatali visszaélés miatt folytatja az eljárást” – közölte az elszámoltatási kormánybiztos.
A sajtótájékoztató után a kormánybiztos kisétált a teremből, kint Török Zsolt, MSZP-s szóvivő várta. Szóváltásba keveredtek, ezt azonban nem tudjuk megmutatni, stábunk ugyanis nem mehetett a kormánybiztos után, mert munkatársai elállták az utat. Korábban is történt már hasonló incidens a két politikus között, a mai részleteit a szocialista szóvivő mesélte el. „Saját lakásának vásárlása ügyében például nem indított vizsgálatot, pedig ezt szerettem volna tőle megkérdezni most. Sajnos azonban elrohant Budai Gyula és valami olyasmit mondott, hogy ’apukám’ majd a bíróságon ezt megbeszéljük.”
Azon, hogy az újságírókat nem engedték a szóvivő közelébe, maga Török Zsolt is meglepődött. A sajtótájékoztató után a miniszterelnök sajtóhivatala elnézést kért stábunktól, ugyanakkor közölték: Török Zsolt ezek után sem „bohóckodhat” a miniszterelnökségen.
atv.hu

