Kormánypári képviselők mondtak igent az alkotmányügyi bizottságban arra, hogy a dokumentumokat küldjék el az ügyészségnek. A 2002 és 2010 közötti időszakot vizsgálta a parlamenti albizottság. Arra keresett választ, hogy milyen gazdasági és politikai döntések vezetettek az államadósság 50 százalékos növekedéséhez.
Cser-Palkovics András, az albizottság fideszes elnöke azt mondta, hogy a kormányok tevékenységét külön-külön kell elemezni, már csak azért is, mert a Gyurcsány-kormányok alatt – a jelentés szerint – a hűtlen és a hanyag kezelés gyanúja is felmerülhet.
Azt is tisztázni kell, hogy szándékos megtévesztés áll-e az adósság növekedésének hátterében. Az albizottság nemzetközi példát említett: volt miniszterelnök ellen is emeltek már vádat az ország pénzügyi rendszerének összeomlásáért.
Az MSZP szerint politikai terror az, hogy a vádhatóság elé kerülnek a dokumentumok.
Az alkotmányügyi bizottság azt javasolta, hogy a számvevőszéki bizottság küldje el a jelentést, és a szakértői véleményeket az ügyészségnek.
atv.hu

