„A halottszállítást az üzemeltetőnek 24 órával a szállítást megelőzően írásban kell bejelenteni” – ezt tartalmazza a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításának tervezete, amelyet pénteki ülésén tárgyal a hajdúböszörményi önkormányzat képviselő-testülete. Szakmai körökben nem kis megdöbbenést keltett a módosítása elképzelés.
„Ha nem lenne olyan morbid, egy jót röhögnék rajta” – jegyezte meg az atv.hu-nak nyilatkozva az egyik helyben érdekelt temetkezési vállalkozó. Mint elmondta, a jelenlegi rendszerben – a jogszabályok értelmében – a család jelzése nyomán az elhunytat 6 órán belül el kell szállítani, kivéve, ha kórházban halálozik el, hiszen ott megoldható a holttest tárolása. A szállításról pedig elég telefonon értesíteni a temető üzemeltetőjét (a városi köztemető üzemeltetője jelen esetben a református egyház).
A jövőben tehát – amennyiben a módosítást a fideszes többségű testület elfogadja – 24 órával a szállítás előtt, írásban kell mindezt jelezni – ami a vállalkozó szerint életszerűtlen. „Az embereknek megvan az a rossz szokásuk, hogy nem tudják előre megmondani, mikor halnak meg” – tette hozzá ironizálva.
Elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy a tervezet pontatlanul fogalmaz, és a temetőből való továbbszállítást kell érteni az „elszállítás” alatt. Ugyanis előfordul, hogy más településen temetik el az elhunytat – ebben az esetben a helyi temetőben, megfelelő módon (hűtve) tárolják a holttesteket. A vállalkozó szerint ebben az esetben a módosítás célja a plusz anyagi bevétel lehet, hiszen egy napig mindenképpen tároltatni kell majd a holttesteket a temetőüzemeltetővel.
Az ügyben kerestük az önkormányzatot is, kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ.
atv.hu, SI
