Eléggé megszenvedtem ezt az időszakot – mondta Hoffmann Rózsa az Egyenes Beszédben. Az oktatási államtitkár elmondása szerint a köznevelési törvénnyel kapcsolatban beérkezett 170 fideszes módosító közül 10-15 érintette lényeges ponton a törvényt. A politikus ezt nem értékeli kudarcnak, azt mondja, ez várható volt, hiszen a Fidesz egyik-másik oktatáspolitikusa másképp látja a világot, volt, amikor vissza is akarták vonatni a törvényjavaslatot. Hoffmann Rózsa szerint egyedül az a szokatlan, hogy egy pártszövetségen belül alakulhatott ki ilyen helyzet. Az oktatási államtitkár elmondása szerint 98 százalékban olyan lett a törvény, amilyennek megálmodták. Hozzátette: Orbán Viktor nem személyesen mellette állt ki, ez egy természetes kiállás volt a kormány által megtárgyalt koncepció mellett. Hoffmann Rózsa elmondása szerint, miután a kormány elfogadta a köznevelési törvényjavaslatot, érthető volt, hogy a kormány kritikájaként értékelte Orbán Viktor a javaslat bírálatait.

Az oktatási államtitkár nem érzi azt, hogy erősebb ember lenne Pokorni Zoltánnál, de azt nem tartja véletlennek, hogy a miniszterelnök rá bízta az oktatásügyek irányítását. A politikus nem érzi úgy, hogy a törvény elfogadásával visszakanyarodna az oktatás a múltba. Szerinte csak akkor van esély a sikerre, ha tovább erősítjük az értékeket, kijelentette: az ésszerű dolgokat hozzák vissza. Hoffmann Rózsa helyesnek tartja, hogy állami kézbe kerülnek az iskolák, szerinte ugyanis az önkormányzatok nem képesek egységes színvonalú oktatást nyújtani. Az oktatási államtitkár szerint az önkormányzatok nagy része megtartja magának az iskolák működtetését, mivel egy polgármester számára nem mindegy, hogy van-e köze az adott település oktatási intézményéhez. 

atv.hu