Csabával, egy korábbi hajléktalannal ment be az ATV stábja új munkahelyére. Csaba a VIII. kerületben volt hajléktalan egészen két héttel ezelőttig, akkor költözhetett be ugyanis az úgynevezett lélekházba. A házban többágyas szobák vannak és van konyha, fürdőszoba, valamint mosási lehetőség is. Az úgynevezett lakbér, 100 forint naponta, cserébe pedig a lakók nem csak fedelet, hanem a főváros cégeinél munkát és havi bruttó 80 ezer forintos fizetést is kapnak.
A projektre 61 millió forintot költött az önkormányzat azzal a céllal, hogy ne konzerválja hanem kivezesse a hajléktalanokat a rendszerből. Ez január elsejétől törvényi kötelezettsége lesz minden településnek. „Az a terv és cél, hogy senki ne vonja ki magát az alól, hogy köteles ellátni a saját települése elesettjeit. Nem az embertelen, aki kimondja, hogy a mostani rendszer nem megfelelő, hanem az, aki 2 éven keresztül letolta magáról a problémát” – közölte Kocsis Máté polgármester az ATV Híradóval.
A lélekházat az állam is támogatja: 160 millió forintot ad az épület további bővítésére. Soltész Miklós államtitkár szerint ez valós megoldás a hajléktalankérdésre, és ésszerűen használja fel a hajléktalan ellátásra biztosított nem kis keretet. „A támogatások továbbra sem csökkennek, hiszen 8,5 milliárd van jövőre is. Ha ezt elosztjuk azzal, hogy a nyilvántartott hajléktalanok száma mennyi, akkor ez az ellátási összeg jóval meghaladja például az idős ellátást, vagy a súlyos fogyatékos emberekre szánt összegeket” – emlékeztetett Soltész Miklós államtitkár.
A lélek ház lakóinak visszailleszkedését szociális munkások is segítik. Kötelező például félretenniük a havi fizetésükből, hogy később az önkormányzat egyik bérlakásában már önállóan folytathassák a rehabilitációjukat.
atv.hu

