Az MSZP által kidolgozott kampányfinanszírozási törvényjavaslat az átláthatóságot és az esélyegyenlőséget biztosítaná – erről Tóbiás József beszélt az Egyenes Beszédben. A szocialista frakcióigazgató elmondta: a nyilvánosság lenne az egyik legfontosabb eleme a javaslatnak. A párt tervei szerint a kampányszámla nyilvános lenne, az Állami Számvevőszék ellenőrizné a számlára történő ki- és befizetéseket. Tóbiás József szerint így látni lehetne, hogy egy adott párt mennyi adományt gyűjtött a számlára, és csak ebből költhetne a kampányra. A képviselő elmondása szerint korlátozva lenne, hogy mennyi pénzt fizethetnének be a természetes és a jogi személyek, valamint az is, hogy mennyit lehet médiakampányra költeni. A szocialista politikus szerint így nehéz lenne trükközni, aki mégis megpróbálja, annak a kétszeresét kellene az állami büdzsébe befizetnie. Tóbiás József szerint a kormány felszámolja a demokrácia felfogást, amelyhez képest a kampányfinanszírozás nem grandiózus, de pontosan jelzi, hogy hogyan lehetne vonzóvá tenni az emberek számára a demokratikus berendezkedést.

