Mégsem vihetik haza az egykori megfigyeltek a róluk szóló, a pártállami rendszerben született ügynöki jelentések eredeti példányát, miután a kormány visszavonta erre vonatkozó határozatát.

Az igazságügyi tárca szerint ez nem az eredeti tervek tökéletlenségének az elismerése, egyszerűen csak belátták: részletesebb szakmai vitára van szükség. Az ügynöklistákat tartalmazó mágnesszalagok adatainak feldolgozása is megrekedt, a minisztérium szerint a közeljövőben nem is tervezik, hogy előveszik a kérdést. Az iratokat vizsgáló Kenedi-bizottság egyik tagja, Varga László szerint ez egy teljesen abszurd, végiggondolatlan ötlet volt, ráadásul Varga szerint előfordul, hogy egy oldalon több megfigyelt neve is szerepel, ilyenkor pedig lehetetlen lett volna eldönteni, ki vigye haza az iratot.

atv.hu