A rendőrök a nyomozás közben észlelték, hogy az ügyben fontos iratok hiányoznak - mondta Magyar György, annak kapcsán, hogy egy fővárosi kórházban egy orvos vádjai szerint morfiummal halálba segítettek betegeket. Az Uzsoki Kórház vezetését képviselő ügyvéd szerint feljelentést tettek a kórlapok eltűnése miatt. Az ügyvéd szerint a vádló orvosnak hiányzott a szakvizsgája, de nem kizárt, hogy látta a vitatott ügyeket. Magyar György elmondta: teljesen abszurd az a feltételezés, hogy az orvosok halálba akarták volna segíteni a betegeket és hozzátette: a számítógépes hálózatban megvan, hogy melyik beteg mennyi morfint kapott. A cikk írója fantomizálódott, állította Magyar György, aki elmondta: nem találják a vádló orvost.
atv.hu

