Nem igaz, hogy politikai pályára készül, mondta Kónya Péter, aki szerint hamisan tudósítottak a szándékáról. A leköszönő szakszervezeti vezető szerint nem politikus akar lenni, hanem szolidaritási mozgalmat akar építeni. Fekete évet írunk most, ebben az évben olyan jogoktól fosztanak bennünket, amire a szakszervezeteknek nem volt válasza – tette hozzá Kónya Péter, aki szerint az érdekképviseletek kudarcot vallottak. Pozícióharc indult el a tömörüléseken belül olyan emberek között, akik eddig sem a munkavállalók érdekeit nézték, mondta el Kónya Péter. 

atv.hu