Ráadásul felettébb érdekes, hogy csak az MSZP felelősségéről beszélnek, miközben nem egy ember ül a Fidesz soraiban, aki egykor szintén az MSZMP tagja volt, jegyezte meg Kovács.
Mindenesetre az MSZP alelnöke szerint a törvénymódosítás célja, hogy elterelje a figyelmet a kormány kudarcba fulladt gazdaságpolitikájáról, illetve hogy még a választások előtt ellehetetlenítse a szocialistákat, akik egyébként egy széles összefogás vezető erejeként képesek lesznek a Fidesz-kormány leváltására.
Az európai szociáldemokrata pártok meggyengülése egyébként Kovács szerint főként annak köszönhető, hogy egyikük sem volt képes védelmet nyújtani a válság hatásaival szemben, így az emberek átpártoltak a konzervatív erőkhöz. Ám a jelek szerint a válságot a konzervatív pártok sem képesek leküzdeni, ráadásul éppen azokra hárítják a terheket, akik amúgy is nehezebben élnek. Nem véletlen tehát, hogy növekszik az elégedetlenség velük szemben, a baloldal pedig Európa-szerte kezdi visszanyerni erejét.
A szocialisták elképzelése szerint, bár a bevételek növelése elkerülhetetlen, ezt igazságosabbá kell tenni, vagyis egy progresszívabb adórendszerre van szükség. Emellett a pénzügyi tranzakciókat is megadóztatnák, illetve zöldadókat vezetnének be, amelyek nem az élő munkát, hanem a környezetszennyezést terhelik. Az ebből származó bevételeket többek közt a zöldgazdaságba kellene fektetni, az így megteremtett munkahelyekkel pedig az MSZP alelnöke szerint néhány év alatt 12 millióval lehetne csökkenteni a munkanélküliek számát Európában.
atv.hu / J. I

