Rónaky József elmondta, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának ülésén Pálinkás József, az intézet felett tulajdonosi jogokat gyakorló MTA elnöke is egyértelművé tette, amit a hatósági vizsgálatok is kimutattak: a szokásosnál nagyobb jódkibocsájtást az intézet területén az izotópgyártás során használt technológia leromlása okozta. Az pedig, hogy a megnövekedett radioaktivitás sokáig fennmaradt, szintén az intézet felelőssége, mert bár a sugárzást maguk is mérték, bejelentési kötelezettségük ellenére sem a tulajdonosokat, sem az illetékes hatóságokat nem tájékoztatták, mondta el az Atomenergia Hivatal főigazgatója. Az intézet egyébként nem tartozik az Atomenergia Hivatal hatáskörébe, tette hozzá.
A levegő radioaktív jódkoncentrációja egyébként részben izotópgyártásból, részben az izotóp felhasználásából származik, több budapesti kórházban például a pajzsmirigy-daganatos betegek nagy mennyiségben kapnak radioaktív jódot, így tehát akár a betegek kilégzésével is kerülhet jód a levegőbe, magyarázta Rónaky.
atv.hu / J. I

