Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést – ezt mondja a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti elnöke. Gulyás Attila szerint a cég vezetése olyan megállapodás-tervezetet terjesztett elő, amely nemcsak törvénybe  ütközik, hanem dolgozónként havonta 37 ezer forinttal kevesebb juttatást tartalmaz, mint az előző. Ugyanakkor "ultimátumot" kaptak, hogy ha ezt nem írják alá, akkor a BKV felmondja a kollektív szerződést. Ha ez bekövetkezik, a szakszervezet minden nyomásgyakorló eszközt bevet majd - mondta Gulyás Attila.

A Népszava arról ír, hogy fizetésük mintegy ötödét elveszíthetik a BKV dolgozói, ha a kollektív szerződést a menedzsment szándékai szerint módosítják.  A közlekedési társaság a lap birtokába került, előzetes, belső számításaira hivatkozva a Népszava azt írta: "jövőre havonta 37 ezer forintot bukna egy átlagos BKV-dolgozó". A Népszava szerint egy eddig havi átlagosan 202 ezer forintos nettó bérért dolgozó BKV-alkalmazott jövedelme csaknem ötödét, 18 százalékát elveszítheti. Ezzel és a pótlékok csökkentésével a BKV a mintegy 12,2 ezer munkavállalóján 2012-ben összesen 5,05 milliárd forintot takarítana meg.

A lap szerint a kollektív szerződés módosításával a jövőben csak annyi juttatás és jövedelem jár majd mindenkinek, amennyit a Munka törvénykönyve (Mt.) megenged. Márpedig a BKV-sok, illetve érdekképviseleteik az elmúlt években sok olyan juttatást harcoltak ki, amelyek többet nyújtanak az Mt.-ben rögzítetteknél. Ezek a "speciális elemek" beépültek a dolgozók bérébe, így ez nem "prémium", hanem a mindenkori bérmegállapodás része volt a BKV-dolgozók számára - olvasható az újságban.

atv.hu / MTI / hvg.hu