Ide a rozsdás bökőt, hogy január elsejétől gyorstalpalót végzett "fideszes ügyvédek" ítélkeznek majd a nyugdíjba vonuló, tapasztalt bírók helyett – erről Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció alelnöke beszélt az Egyenes Beszédben. A politikus szerint erre enged következtetni, hogy a Bíróképző Akadémia honlapján egyhetes, bírói ítélkezésre felkészítő tanfolyamot hirdettek meg 2012 júliusára, büntető ügyszakban a 2012. január 1-je után kinevezett, korábbi bírósági gyakorlattal nem rendelkező bíráknak, illetve ugyanilyen képzést a polgári ügyekben eljáró új bíráknak. A DK alelnöke szerint, ha lenne bírói tapasztalattal rendelkező elegendő szakember, aki január elsejével hivatalba tudna lépni, akkor nem lenne szükség gyorstalpalókra. Az IMF-fel való kapcsolatfelvételről is beszélt a képviselő, aki szerint a kormány egyelőre csak halogat, aminek meg is lett az eredménye, a piac ezt nem tolerálta, a Magyar Nemzeti Banknak pedig kamatot kellett emelnie. Molnár Csaba szerint, ha a kormány nem áll elő egy értékelhető, hihető javaslattal, akkor a Nemzetközi Valutaalap diktálni fog a Magyarországnak.

atv.hu