Az erről szóló javaslatot tegnap, a kommunista vezetők bűneiről szóló átmeneti rendelkezések között nyújtották be a parlamentnek. Hogy az új adó kit és milyen mértékben terhelhet, egyelőre nem tudni, de a javaslat szerint kötelezően kivetik majd, ha a költségvetésben nem lesz pénz a bírságok kifizetésére.

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a törvény bevezetésének egyetlen logikus magyarázata lehet: a kormány igyekszik visszatartani az állampolgárokat, hogy eljárást kezdeményezzenek vele szemben az egyes intézkedések miatt. Fizetési kötelezettség esetén ugyanis az állam egy ilyen rendelkezés nélkül is hasonlóképpen jár el, vagyis ha a költségvetésben nincs elég pénz a bírság kifizetésére, akkor átcsoportosításokkal, vagy új adók kivetésével próbálja az ehhez szükséges összeget előteremteni.

Ráadásul az állam önálló jövedelemmel gyakorlatilag nem rendelkezik, hiszen a költségvetési bevétel 90%-a az adókból származik, vagyis ha az államot bármi miatt fizetési kötelezettség terheli, azt végső soron mindig az adófizetőknek kell állniuk, mutatott rá Vámosi-Nagy.

Az adószakértő szerint egyébként ha az állam a különadók és más kormányzati intézkedések miatt indított eljárások mindegyikét elveszítené, az közel ezer milliárdos terhet jelentene a költségvetésnek, ez a bevételkiesés pedig csaknem megegyezne a személyi jövedelemadóból évente befolyt 1300 milliárdos bevétellel. Persze az összes eljárást Vámosi-Nagy szerint aligha veszítjük el, és az is tény, hogy a költségvetésben mindig van némi mozgástér, de a kiadások bármilyen mértékű visszafogásának, vagy elhalasztásának mindenképp lesznek vesztesei.

atv.hu / Jeremcsuk István