Esztergomban szerdától nincs közétkeztetés a gyermekintézményekben és a szociális központban, illetve megszűnik a közvilágítás, miután a helyi képviselő-testület kedden, határozatképtelenség miatt, nem tudott dönteni a két szolgáltató, a Hungast Esztergom Kft., illetve a Tivi Kft. számláinak a kifizetéséről. A Hungast a kórházon kívül sehova nem visz élelmet szerdán, a Tivi vezetője azt mondta, ha kell, "csontsötétre lekapcsolja a várost". A két cégnek összesen több mint 250 millió forinttal tartozik Esztergom.
Az Origo gyors esztergomi körképéből kiderült, hogy az iskolákban szülői segítséggel próbálják megoldani a helyzetet. A szülőket értesítették szóban és az üzenőfüzetben is, így a gyerekek szerdán valószínűleg otthonról hozott ebédet fognak enni. A Szent Imre Gimnáziumban másként nem is tudnák megoldani a helyzetet, hiszen az intézménynek nincs külön konyhája. Ott egy nappal korábban értekezleten jelentette be az igazgató, hogy szerdától megszűnik a közétkeztetés, és a héten biztosan ezzel a helyzettel kell számolniuk. Egyelőre nem tudnak arról, hogy mikortól áll vissza a közétkeztetés. Otthonról hozott ebédet fognak enni a Babits Mihály Általános Iskolában is, legalábbis azok a gyerekek, akiknek a szülők tudtak ételt csomagolni.
A közétkeztetés hiányával küzdenek az időseknek segítséget nyújtó Glatz Gyula Szociális Központban is, ahol szerdától harminc rászoruló étkeztetését nem tudják megoldani. A szociális központ egyik munkatársa elmondta, novemberben biztosan nem lesz közétkeztetés, és valószínű, hogy a helyzet decemberre sem oldódik meg. A többi intézményhez hasonlóan itt is súlyosbítja a problémát, hogy nem tudják, meddig húzódhat el a mostani helyzet, és meddig kell egyfajta vészforgatókönyvre berendezkedniük.
Ugyanakkor a szociális központhoz már szerdán érkezett felajánlás magánszemélytől, egy cég pedig élelmiszert ajánlott fel. Az intézmény vezetői most azon gondolkodnak, hogy miképpen és kiktől kérhetnek segítséget, a helyzetet ugyanis szerintük csak "karitatív alapon" lehet megoldani. Az Origo megkereste a Hungast Kft.-t is, várják az ügyvezető válaszát.
Origo

