A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője vasárnap nyújtotta be az új Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslatot. Ez tartalmaz egy olyan nyilatkozatot, amely szerint a jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire. A folytatásban felsorolnák, hogy miért terheli felelősség az MSZMP–t és jogelődjeit. Sőt a jogutódot, az MSZP-t is. „Az AB döntése 1990–ből, hogy az MSZP jogutódja az MSZMP–nek. Ha vagyonában jogutódja, akkor felelősségben is jogutódja, felelősséggel tartozik” – vélekedett Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

A javaslat szerint tehát jogutódként, a törvénytelenül szerzett vagyon örököseként az MSZP is osztozik az MSZMP felelősségében. „Ha pozitívan akarnám megközelíteni ezt az őrületet: az MSZP–t próbálják ezáltal jogi, és adminisztratív eszközökkel megsemmisíteni” – vélekedett a tervezetről Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
 
A szocialista pártelnök szerint a javaslat a kollektív bűnösség elvéből indul ki, ami elfogadhatatlan. De vannak a Fideszben is az egykori rendszer magas beosztású tagjai közül. Így például Stumpf István, Járai Zsigmond, Martonyi János is magas beosztásban dolgozott, Orbán Viktor pedig egyetemi KISZ–titkár volt.  

„Az tökéletesen elfogadhatatlan, hogy egy normaszövegbe, főleg egy alkotmányos rendelkezésbe egy párt felelősségéről beszélnek. Ez egy politikai nyilatkozatba való, és nem egy alkotmányba” – vélekedett Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette azonban: előremutató, ha a kormánypárt valamiféle igazságtétel útjára akar lépni.

atv.hu