"A politikai interjúk anatómiája és a hozzá kapcsolódó műsorvezetői stratégiák különlegesek. Több tucat beszélgetést végignézve e három műsorvezetőnő (Kálmán Olga, Krizsó Szilvia és Mészáros Antónia) anyagában találtam pozitív példát a politikusi mellébeszélés kordába szorítására. Amúgy inkább a 'képviselő úr, ugye milyen borzalmas, miket mondanak ezek'- mentalitás a jellemző. Kálmán Olga, Krizsó Szilvia és Mészáros Antónia viszont addig erőltetik, amíg választ nem kapnak a kérdésükre. Sokszor persze eleve az a cél, hogy kiderüljön: a politikus nem tud, nem akar válaszolni" - vélekedett Huszár Ágnes nyelvész a 168óra azon kérdésére, hogy miért pont ők hárman képesek erre.
"Ez más műsorvezetőkkel is előfordul, de hármójuknál a legmarkánsabban. Következetesen végigviszik a stratégiájukat, nem hagyják csapdába csalni magukat. A leggyakoribb politikusi trükk a téma elterelése. Egy kormánypárti képviselő a költségvetésre vonatkozó kérdés kapcsán azt fejtegette, pont olyan, mint a háztartás. A műsorvezető pedig észre sem vette, és fél perc múlva már a családjánál tartott. Az említett három nő nem eszi meg ezt a cselt, kemény ellenstratégiákat alkalmaz. Harc ez, amelyben – kivételesen – az újságíróé a nagyobb hatalom, hiszen ő határozza meg a témát, és azt is, meddig beszélnek róla" - mondta a nyelvész.
"Miközben következetesen és határozottan érvelnek, mosolyognak, közelebb hajolnak, kezükkel tesznek egy-egy gesztust, ezáltal tompítják a kérdés élét. Így nem tűnnek agresszívnak. Hasonló metakommunikáció férfiaknál jóval ritkábban figyelhető meg. Nehéz úgy visszaverni a politikusi manipulációt, hogy közben ne hasson erőszakosnak" - felelte Huszár Ágnes a 168óra azon kérdésére, hogy a nők másképpen harcolnak-e, mint a férfiak.
atv.hu / 168óra

