Ha a magyar gazdaságpolitika hitelessége javul, akkor elképzelhető, hogy úgynevezett elővigyázatossági hitelmegállapodást köthet az IMF-fel, mint korábban Macedónia – ezt Veres János, az MSZP országgyűlési képviselője mondta az Egyenes Beszédben. A volt pénzügyminiszter szerint viszont arra semmi esélyünk, hogy rugalmas hitelkeretünk legyen, ezt ugyanis olyan országok vehetik igénybe, mint Lengyelország, amely stabil gazdasági alapokkal rendelkezik. A politikus szerint a gazdaságpolitikán mindenképpen változtatnia kell a kormánynak, mert a Nemzetközi Valutaalap nem fogja elfogadni az eddigi „nem ortodox” gazdaságpolitikát. Veres János elmondása szerint az IMF és az Európai Unió nem diktál abból a szempontból, hogy milyen gazdasági programot kell végrehajtani, de  mindenképpen olyan programot kell letenni az asztalra, ami hosszú távon is fenntartható pályán tartja a gazdaságot. A volt pénzügyminiszter szerint a tárgyalások során a kormánynak változtatnia kell a Nemzetközi Valutaalaphoz való hozzáállásán, el kell hagynia az eddigi ellenséges retorikát.

atv.hu