A kitelepített emberek a kettes metró végállomására érkeztek, a Déli pályaudvarnál. A katasztrófavédelem mindenkit regisztrált. Az összeírás után mindenkit a metróalagútba irányítottak. A gyakorlaton voltak „sérültek” is, akiket azonnal elláttak. A betelepülők mentális állapotát egy pszichológus csoport is figyelemmel kísérte.

A metrósíneket felszedték az alagútban. A teljes védelmet biztosító ajtókat csak így lehet bezárni. Sokan nem is tudják, hogy a budapesti metró, az ország legnagyobb óvóhelye. A mintegy 30 kilométernyi vonalból 24 alkalmas polgárvédelmi feladatokra. Ezekből három a piros, a kilenc a kék vonalon van. Védenek robbanás, erős hőhatás és tűz, illetve a levegőben lévő vegyi anyagok, de még egy esetleges atomtámadás ellen is. „Ezeknek az óvóhelyeknek a közös jellemzője, hogy mindegyik önálló energia, víz és levegőellátással rendelkezik, tehát ha bármilyen sérülés éri az egyik szektort a többi önállóan tud működni” – közölte Vajda Zoltán, a BKV Metró felújítási és üzemviteli főmérnöke.

A védelmi tervek szerint a megállók ötszáz méteres körzetében élőket telepítik a metróalagutakba vészhelyzet esetén.

A fővárosban ezen felül több mint háromezer óvóhely van. A polgári védelem szerint ezek nem olyan védelmi képességűek, mint a metróalagutak, de többségük kellő védelmet nyújt, Budapest teljes óvóhely kapacitása 490 ezer ember, ebből 220 ezret tudnak a metróban elhelyezni.

atv.hu