Puch László és Szabó Vilmos is lemondott frakcióvezető-helyettesi posztjáról – mondta Mesterházy Attila az Egyenes Beszédben. Mint ismeretes, a pártelnök a hétvégi kongresszuson kérte arra a szocialisták ismert arcait, hogy lépjenek háttérbe, és adják át helyüket az új szereplőknek. Mesterházy Attila elmondása szerint a két politikus azért mondott le, mert nem akartak indulni a tisztújításon. A pártelnök hozzátette: Szabó Vilmos új feladatot kap, ő lesz a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke.

Mesterházy Attila azt is elmondta, Tóbiás Józsefet viszont kérte, hogy maradjon, mert a frakció működésének az egyik pillére volt, ezért a frakcióigazgatói feladat mellett egy általános helyettesi funkciót is kap. Mesterházy Attila szerint az MSZP megújításához új szervezeti struktúrára, új politikai tartalomra és új arcokra van szükség. A pártelnök szerint ez a három dolog egyszerre jelenti a megújulást, ebből veszik észre a választók, hogy komolyan gondolták a változást. A szocialisták elnöke szerint ezzel nem nyit új frontvonalat a párton belül, azt ugyanis mindenki megértette, hogy csapatban kell dolgozni. Mesterházy Attila elmondása szerint nincs kiszorítósdi a párton belül, mindenki a közösségért akar tenni. Az új arcokkal kapcsolatban azt mondta a pártelnök: az elmúlt másfél évben 450 embert képeztek ki kommunikációs és személyiségfejlesztő tréningen, ebből 80-100 komoly szerepek betöltésére is alkalmas. A II. kerületi időközi választásról azt mondta: Karácsony Gergelynek vissza kellene lépnie Lévai Katalin javára.

atv.hu