A Magyar Nemzet azt vetette fel, hogy a labdarúgó-legenda első műtétéről az mondták, hogy jól sikerült, de aztán egyetlen orvosi nyilatkozat sem szólt arról, hogy a katéterezést és a műtétet megismételték. A lap szerint az ÁNTSZ „több jelzés” hatására döntött úgy, hogy bekéri a betegdokumentációt a Semmelweis Egyetem Klinikájáról.

Az ÁNTSZ kommunikációs osztályán a hvg.hu érdeklődésére mindezt cáfolták. Közölték: nem kaptak bejelentéseket, nem vizsgálódnak Albert Flórián ellátásával kapcsolatban, nem is terveznek hasonló vizsgálatot, és jelenleg is tárgyalnak a lap főszerkesztőjével a cikkben közöltek miatt.

Az egyetlen magyar aranylabdás fia, ifjabb Albert Flórián a Nemzeti Sportnak azt mondta, ő hisz az orvosoknak. A két professzor sírva mondta el neki, hogyan halt meg Fradi-legenda, a boncolási jegyzőkönyvben is az állt, amit akkor elmondtak – nyilatkozta ifjabb Albert Flórián. Kijelentette, senkit sem hibáztat, szerinte az orvosok mindent megtettek, hogy életben tartsák az édesapját.

atv.hu