A görögök helyzetét nem lehet rövidtávon megoldani, hiszen egy ilyen arányú, a GDP 160 százalékát kitevő államadósságot nem lehet gyorsan ledolgozni. Olyannyira nem, hogy a csőd biztosra vehető, egyedül azt nem tudni, hogy az rendezett lesz, vagy rendezetlen. Az EU szempontjából azért kényes a görög adósság ügye, mert ugyan az összegszerűen nem nagy, de Görögország után következhetnek olyan nagy államok – Olaszország, Spanyolország –, amelyeket sokkal nehezebb lenne kimenteni. Ezért a kérdés már úgy szól, hogy mi lesz a monetáris unióval.
Londoni elemzők szerint 10 év megszorítás árán megmenthető az eurózóna. Nem lehet, hogy itt sokkal alapvetőbb problémákkal kell szembenézni?
Alapvetően két járható út kínálkozik az Európai Unió számára. Az egyik, hogy valamilyen módszerrel szűkítik a monetáris unióhoz tartozó tagállamok körét, és csak a legfejlettebb országokat tartják bent – tehát elengedik a görögöket és a többi dél-európai országot is. Nem igazolódott be ugyanis az az alapfeltevés, hogy különböző fejlettségű országokkal is sikeresen működtethető a monetáris unió, a meglévő különbségek majd csökkenni fognak. Megjegyzem, az optimális valutaövezetek elmélete már eddig is ennek cáfolatát tanította – csak a világgazdasági növekedés miatt eddig erre nem nagyon figyeltek.
Mellár Tamás: "Magyarország borzasztóan sebezhető"
A másik megoldás – ami politikailag nehéznek tűnik – az EU centralizációja. Vagyis, hogy Brüsszel sokkal erőteljesebb pénzügyi politikát kényszerít rá a tagállamokra, keményen meghatározza a nemzeti költségvetések kereteit, lesz közös pénzügyminiszter és közös kötvény-kötvénykibocsátás, központi adók és hasonlók.
A két út közül melyik a reálisabb?
Van rá esély, hogy egy harmadik verzió valósul meg, vagyis, hogy semmilyen alapvető változás nem történik, és lassan szétesik az unió. Ha viszont optimista vagyok, akkor azt gondolom, hogy a centralizációt fogják meglépni. Már csak azért is, mert az EU vezető államai nem akarják elveszíteni azt a piacot, amit az unió fejletlenebb része jelent a számukra.
Németország most előszeretettel állítja be magát egyszerre áldozatnak és hősnek, aki megfinanszírozza a dologtalan görögöket. Viszont a történet másik olvasata az, hogy eddig Németország húzta a legnagyobb hasznot a közös valutából, hiszen nem kellett szembenéznie azzal, hogy amíg saját nemzeti valutája fel-, addig a kereskedelmi partnereké leértékelődik, vagy éppen leértékelik – így óriási külkereskedelmi mérlegtöbbletet és hatalmas profitokat tudtak realizálni.
Ezt a gazdasági előnyt pedig csak úgy tudják megtartani, ha nem az eurót dobják ki, hanem felzárkóztatják maguk mellé a fejletlenebb országokat – akár központi intézkedésekkel is. Azt már Mária Terézia is megmondta, hogy etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk.
Magyarországot mennyiben befolyásolják a görög események és annak eurózónán belüli hatásai?
Magyarország borzasztóan sebezhető. Elsősorban a magas államadósság miatt, illetve azért, mert a gazdasági növekedése alapvetően a külföldi tulajdonú vállalkozások exportjától függ. Márpedig ha az EU-ban, és főként Németországban a növekedés lassul, az bennünket is érzékeny érint. Nem véletlen, hogy az újabb „görögtüzek” felgyulladása után a forint gyengült legjobban – összevetve a cseh koronával, vagy a lengyel zlotyival. Mivel ez a válság nem oldódik meg gyorsan, arra lehet számítani, hogy a forint továbbra is „hintázni” fog, és Magyarországnak be kell rendezkednie arra, hogy viharos vizeken kell majd hajóznia.
Úgy tűnik számomra, hogy a kormány kezdi érzékelni, hogy a baj egészen nagy, és ennek megfelelően már reálisabb a problémakezelés iránya. Ennek tudható be többek között, hogy Matolcsy György összehívta a bankárokat és megígérte, hogy egyoldalúan nem fognak intézkedéseket hozni; módosították a kiigazító csomagot, amely korábban 750 milliárdról szólt, most viszont már 1400 milliárdról, ami reálisnak tűnik; valamint a 1,5 százalékos gazdasági növekedés helyett már 1 százalék alattival számolnak.
Úgy tűnik, mintha a kormány egyenesen a forint a leértékelődésére játszana, mint ami majd fellendíti az exportot. Az erre való felkészülés jegyében pedig meghirdették a végtörlesztést, elkerülendő a devizahitelesek gyenge forint által okozott „tömegkatasztrófáját”. Ez reális megoldás?
Ez egy nagyon kockázatos játék, hiszen az előnyei kétségesek, a gazdaságot viszont nem stabilizálja. Az elmúlt hetekben látszott, hogy milyen könnyen szöknek fel az árfolyamok a görög válság hatására, a folyamatot pedig nem lehet kontrollálni. Úgy látom, a kormány is belátta, hogy ez veszélyes. Már a végtörlesztést sem erőlteti, és mintha a bankokkal is kiegyezni igyekezne.
Melyek lennének azok a legfontosabb intézkedések, amelyek segítségével az ország kikerülhet a válságból, illetve nagyobb eséllyel kerülheti el a csődöt?
Mivel az exportpiacok bizonytalanok, a belső piacra kellene alapozni a gazdasági növekedést. Ennek érdekében a hazai kis- és középvállalkozásokat kellene helyzetbe hozni és a mezőgazdaságot, élelmiszergazdaságot fejleszteni, hiszen ebben óriási potenciálunk van még. Ezen kívül a kutatás-fejlesztés, a humán tőke erősítése is fontos, hiszen ezek nélkül nincs versenyképes gazdaság.
Ami a csődkockázatot illeti, a legfontosabb, hogy a magyar gazdaságpolitika visszaszerezze a kiszámíthatóságát. A bizalmat építené, ha a kormány deklarálná, hogy a következő 2-3 esztendőben mi az, amit megvalósítana – és ehhez többé-kevésbé tartania is kellene magát. Ehhez képest most az egyik héten bejelentenek valamit, a másik héten megváltoztatják. Szükség lenne az államadósság csökkentésére is, de úgy, hogy a mögött ne a nyugdíjpénztári megtakarítások, vagy a nemzeti bank valutatartaléka, hanem valóságos teljesítmény álljon. Ez viszont nem megy anélkül, hogy jelentősen és radikálisan ne alakítsák át az államháztartás kiadási szerkezetét. Jelenleg ugyanis csak újabb és újabb adókat keresnek és találnak a lyukak befoltozásához.
A kormány sajátos kommunikációt folytat az IMF-fel kapcsolatban. A gazdasági szabadságharc nem üthet majd vissza, ha esetleg tényleg segítségre szorulunk?
A kurucos magatartás eddig sem volt bölcs dolog, most pedig még annyira sem kívánatos. Persze nem gondolom, hogy szolgai módon kellett volna követnünk az IMF különféle előírásait, hiszen ezek nem minden esetben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. De ettől még udvariasan meg lehetne őket hallgatni. Már csak azért is, mert a magyar állampapírokért nincs nagy tolongás, nem járt sikerrel a miniszterelnök kísérlete, hogy kínai és szaúdi forrásokból finanszírozzuk az államháztartást. Ez pedig azt jelenti, hogy egy esetleges leminősítés esetén finanszírozási problémáink lennének, vagyis az IMF-hez kellene fordulnunk.
Matolcsy György szerint ez a gyengeség jele lenne.
Ez nem a gyengeség, hanem a rossz gazdaságpolitika jele. Ha az IMF-fel lenne egy készenléti egyezségünk, akkor nem valószínű, hogy a csődkockázati CDS felár olyan magas lenne, tehát nagyobb lenne a bizalom, így könnyebben tudnánk a piacról forrást találni.
Eddig arról beszéltünk, hogy mit tehet a kormány a kockázatok csökkentése érdekében. Vajon milyen eszközei vannak erre a saját költségvetését illetően egy magyar átlagpolgárnak, akinek, mondjuk, van devizahitele, minimális megtakarítása és egyelőre még munkahelye is?
Ha van megtakarítása, akkor azt érdemes a devizahitel csökkentésére használni, hiszen a középtávú jövőben a forintnak szerintem hányattatott sorsa lesz. Azt is meg kellene tanulnunk, hogy nem muszáj hitelt felvenni, még akkor sem, ha könnyű hozzájutni – vagyis addig kell nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. A fogyasztási szintünket a bevételeinkhez kell igazítani, még ha azok csökkennek is. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, főleg az alacsony keresetűek esetében, de más út nincs. Ezzel párhuzamosan pedig elő kell segíteni a munkaerőpiacon való megmaradásunkat, illetve előrejutásunkat. Ennek a szakképzés a kulcsa: a munkanélküliség ugyanis az alacsony végzettségűek körében a legmagasabb. Jellemző, hogy a külföldi tőke is többnyire betanított munkásokat alkalmaz, mégpedig azért, mert nincs elegendő szakmunkás és mérnök Magyarországon.
atv.hu / Sebestyén István
