Volt olyan árus, akinél csak 150 Ft-ot kellett fizetni a legkeresettebb temetői virágért, a krizantémért A temető bejáratához közeledve azonban akár megduplázódhatott az ára. Az eladók azt mondják nagy a verseny a vevőkért.

Volt olyan árus, aki a hangjával próbálja odacsalni a vevőket, de a forgalmán ez sem segít.

Volt olyan, aki pedig a kiabálás helyett az olcsóságra esküdözött. Tapasztalatai szerint minőség helyett az árat nézik az emberek, és ráadásul még alkudoznak is. „Egész évben nincs forgalom, most is elhúzódok, olyan nagy forgalom most sincs, nem állnak sorok, régen vittek 15-20 szálalkat, most 1-2 szálat, az olcsó árut, úgy válogatják össze és mindenből csak az olcsót viszik” – mondta Tóthné Varga Terézia.

Az árusok többsége állandó virágos, szerintük alkalmi standosként még ennyire sem érné meg kijönni. A gyérebb forgalomról azt mondják, nem a virágok lettek drágábbak, hanem az embereknek lett kevesebb a pénzük.

Bár a virágosok panaszkodtak a forgalomra, a látvány nem őket igazolta. A temető környékén ma is hömpölygött a tömeg, a halottak napi utolsó rohamként. Az autós és a gyalogos forgalmat is rendőrök irányították, de ha valaki mégis elvétette az irányt, készségesen segítettek, és felhívták a figyelmet az útjelző táblára.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szerint az elmúlt három napban 6-700 ezren keresték fel a fővárosi temetőket. Kedden, mindenszentek napján ez a szám várhatóan elérte az egymillió látogatót.

atv.hu