Határozatlan időre felfüggesztette hétfőn reggel az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul elkezdett éhségsztrájkját szegedi hallgatók egy csoportja.
A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának auditorium maximumában pénteken esete mintegy nyolcvan hallgató kezdett éhségsztrájkot. A diákok a hétvégén csupán napi öt liter vizet vettek magukhoz, és hálózsákokban a padok között, az előadóterem földjén aludtak. Az éhségsztrájkolók vércukrát és vérnyomását folyamatosan ellenőrizték. A demonstráció során néhányan rosszul lettek, ők orvosi javaslatra befejezték a koplalást.
„Úgy gondoltuk, hogy kicsit drasztikusabb megoldás kell, de nem olyan, amivel megbénítjuk a forgalmat vagy ami káros mások számára, hanem olyan, ami meg fog jelenni a médiában. Így jött ez az ötlet. Biztos,
hogy ütni fog” – mondta Vágó Ádám, az egyik éhségsztrájkoló diák.
Juhász Tamás, a demonstráció szervezője korábban azt mondta, akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban érdemi párbeszéd alakuljon ki a kormányzat és az érintettek, a hallgatói érdekképviselet, az egyetemi vezetők és szakszervezetek között.
A szervező elmondta, társaival elfogadhatatlannak tartja, hogy az új felsőoktatási törvény folyamatosan változó – s ezzel bizonytalanságot teremtő – koncepcióiban felmerül a „bújtatott tandíj”, a hallgatók „röghöz kötésének” vagy bizonyos képzések kizárólagosan költségtérítésessé tételének ötlete.
A miniszterelnök egyébként Navracsics Tibort kérte fel, hogy közvetítsen a
hallgatók és Hoffmann Rózsa között. „Hoffmann Rózsa pedagógus. Az, hogy
egy pedagógus és a hallgatók között ki kell jelölni még egy harmadik
embert, egy moderátort, szerintem egy vicc – jelentette ki Juhász Tamás.
A hatvanórás tiltakozás alatt a diákok tanultak, társasjátékokat játszottak, filmeket néztek, beszélgettek, olvastak. A hallgatók félmázsányi nagyméretű kartonlap és 120 méternyi vászon felhasználásával transzparenseket gyártottak a hétfőre meghirdetett tüntetésre. A demonstrálók „Hoffmann-egypercesek” néven tucatnyi rövid videó üzenetet is készíttek, melyekben kifejtették a jogszabálytervezettel kapcsolatos álláspontjukat.
Az önkéntes éhezők úgy is tervezték, hogy hétfőre felfüggesztik a sztrájkot és a hallgatói önkormányzatok nagy, csütörtöki tüntetésére készülnek. Az éhségsztrájk esetleges folytatása attól függ, hogy a csütörtöki demonstráció milyen eredménnyel zárul.
MTI

