A Sukorói King’s City kaszinóberuházás ügyében még a Bajnai kormány idején indítottak vizsgálatot. Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter szerint azért pereltek, hogy egy esetleges kártól megóvják az államot, eszükben sem volt eltussolni az ügyet. „Amikor megtudtam, hogy aggályok merülhettek fel, a megfelelő lépéseket megtettem, a Magyar Nemzet most azon próbál lovagolni, hogy ezt esetleg már hetekkel korábban tudtuk. Minden lépést megtettünk, amint az információk a birtokunkba kerültek” – közölte a volt pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszterként belső vizsgálatot is indított a Sukoró-ügyben. Ennek lefolytatását Kovácsné Egedi Éva főosztályvezetőre bízta, hogy tárja fel, ő maga, vagy a vagyongazdálkodási tanács hibázott-e a telekcserénél. A főosztályvezetőt egyébként a moszkvai kereskedelmi képviselet áron aluli eladásával kapcsolatban már többször kihallgatták. Kovácsné megkapta a vagyon eladásával kapcsolatos anyagokat, ő képviselte a miniszter tulajdonosi utasításait a nemzeti vagyongazdálkodási tanácsban. Az MNV akkori elnöke, Nagy János közben levelet írt a miniszternek, amelyben az állt, hogy a csereszerződés előkészítésének indokát Gyurcsány Ferenc döntése képezte.

A Magyar Nemzet szerint a jogi és igazgatási főosztály jelezte, hogy a csereszerződés a versenyeztetés elkerülése miatt törvénysértő lehet. Kovácsné Egedi Éva pedig a minisztérium vagyonpolitikai államtitkárának írt levelében gázosnak nevezte az ügyet. Azt írta, hogy Joav Blum telkét kisajátítással is meg lehetett volna szerezni, a sukoróit viszont termőföldként, nyílt pályázaton vagy árverésen, az elővásárlási jogok figyelembe vételével kellett vagy lehetett volna eladni. Szerinte kettős csavar volt az ügyben, kizárták a versenyt és mellőzhették az elővásárlási jogosítványokat. Oszkó szerint Kovácsné mindenről tájékoztatta.

A Magyar Nemzetben közzétett dokumentumok egyébként az ügyészség szerint releváns adatok a büntetőeljárásban. „Azt én nem tudom, hogy milyen módon és kitől jutott hozzá. Nem az eljáró ügyészségtől, mivel az eljáró hatóságnak elemi érdeke lett volna, hogy ezek az információk az eljárás jelen szakaszában ne váljanak publikussá” – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Fazekas Géza megerősítette, hogy kedden házkutatást tartottak a King’s City cégeinél, ahol iratokat, számítógépes adatokat foglaltak le.

atv.hu