Havas a műsorban elsőként azt vetette fel, miért kell Kósának gazdasági kérdésekben nyilatkoznia, amikor erre megvannak a Fideszben a megfelelő szakpolitikusok. Kósa szerint viszont ő eddig semmi olyat nem mondott, amiben ne lett volna igaza, nem véletlen, hogy az elmúlt másfél évben a kirabolt, tönkretett, ellehetetlenített és „kötésig eladósított” Magyarország óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. „Ezt nyilván ön is észrevette, de a bankok legalábbis biztosan, miután bevezettük a bankadót”, tette hozzá.

Nincs is ezzel semmi baj, az alapvető probléma a retorikával van – folytatta a tanár úr -, a Fidesz a devizahitelekkel kapcsolatos kommunikációja például meglehetősen hiteltelen, miután annak idején Papcsák Ferenc és maga Orbán Viktor is vett fel frankhitelt, Medgyessyék száznapos programját pedig a Fidesz is megszavazta.

A pénzügyi világgal kapcsolatos retorika ugyanakkor a válság miatt jelentősen megváltozott – reagált Kósa -, ma már például nem lehet a bankokról úgy beszélni, mint valami derék intézményrendszerről, ami arra való, hogy összeszedje a megtakarításokat, majd azokból becsülettel, felelősséggel finanszírozza a fejlődéshez szükséges gazdasági projekteket.

Különösen Alessio Rastani nyilatkozata után, aki néhány nappal ezelőtt nem volt rest az emberek arcába vágni, hogy a Goldman Sachs uralja a világot, egyébként pedig alig várta, hogy a világválsággal degeszre kereshesse magát. Kósa szerint persze a bróker a Goldman Sachs világuralmáról szóló megjegyzéséből egy szó sem igaz, arra azonban mindenképp jó, hogy az összeesküvés-elméletek hívei alá adja a lovat. Az viszont Kósa szerint nyilvánvaló, hogy a bankárok egy része igenis alig várja a világgazdasági válságot. Az ezzel kapcsolatos kommunikációt viszont ma már az a 99% uralja, akinek elege van abból, hogy mindig az adófizetőknek kell megmenteniük a kockázatos hiteltermékeik miatt csődbement bankokat, fejtegette a Fidesz alelnöke, aki szerint nem véletlen, hogy Magyarországon nem léteznek a Foglaljuk el a Wall Street-hez hasonló bankellenes szerveződések, a magyar kormány ugyanis éppen az ilyen mozgalmak által megfogalmazott követeléseket próbálja megvalósítani.

Havas mindenesetre nem érti, miért kell hergelni a Valutaalapot, amikor az már egyszer kihúzta Magyarországot a slamasztikából és bármikor szükség lehet rá. Ráadásul nem zabáltuk fel az egészet, több beruházás, például a Tiszai Vegyi Kombinát, vagy a Rába gyár létrejöttét is az IMF-hitelnek köszönhetjük, győzködte Havas a Fidesz alelnökét, aki szerint azonban mindez egyszerűen értékrend kérdése. Mármint az, hogy úgy hoztak hitelt az országba, hogy közben egyébként dögivel van pénz a világban.

Kósa továbbá leszögezte, a Valutaalap szakértői nem egy újabb hiteltárgyalás céljából jöttek Magyarországra, hanem egy az IMF-tagsággal járó szolgáltatás keretében állást foglaltak az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban.

Mindenesetre ön részben azért népszerű, mert van egyfajta stílusa – konstatálta Havas -, például „volt nekünk egy közös bulink a botoxos Lendvai Ildikóval”. Kósa persze nem emlékszik, hogy ilyet mondott volna, pedig az ominózus interjút éppen Havas készítette vele.

Viszont valóban van egy talán szokatlan stílusom – ismerte el Kósa -, ami abból áll, hogy szeretek érthetően beszélni, tehát „amire azt mondom, hogy fehér, az fehér, nem szeretem a nyelvet megölni. Ebben az értelemben nem fogadom el ezt a pc-őrületet, ami jelenleg a világban zajlik.”

A beszélgetés végén, de még az élő adásban Havas váratlanul felállt, meghúzta a nadrágszíját és azt mondta Kósának, hogy ezt hívják megszorításnak és nem érti, hogy miért kerüli ezt a kifejezést a kormány, amikor teljesen egyértelmű, hogy ilyen intézkedéseket hoznak.

atv.hu / Jeremcsuk István