Aki hitelt vesz fel, annak számolnia kell a kockázatokkal, de a kormánynak fel kellett volna hívnia a lakosság figyelmét a devizahitelek veszélyeire – erről Papcsák Ferenc a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság elnöke beszélt az Egyenes Beszédben. Hozzátette: az előző kormány nem vette figyelembe a külföldi jelzéseket, hogy a devizában történő eladósodásnak jelentős kockázatai vannak. Papcsák Ferenc szerint az is probléma volt, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét lefejezte a Gyurcsány-kormány, egy tanácsi rendszerré alakította át, ami nem volt felkészülve a bankok vizsgálatára, pedig be kellett volna avatkozni. Az albizottság elnökének elmondása szerint az első Orbán-kormányt is vizsgálták, de annak a lakástámogatási rendszere kedvező volt és az állam számára is hasznot hajtott.
atv.hu

