Informátorunk szerint a társaság tagjai nevetgélve, alpári megjegyzéseket téve, náci karlendítéssel pózolva fényképeztették magukat az „Arbeit macht frei” - A munka szabaddá tesz - felirat alatt. Amikor az idegenvezető a Soában elgázosítottak számát említette, a hátul állók közül néhányan kevesellték a számot: „Többet kellett volna!” – szóltak közbe.
Forrásunk – aki feleségével és lányaival volt jelen – másnap este mindezt megírta az Auschwitz-Birkenau Múzeumnak, de választ egyelőre nem kapott. Mindenesetre a férfi által elmondottakat kérdésünkre a felesége is megerősítette.
Szerkesztőségünknek sikerült telefonon beszélnie az emlékhely lengyel, de magyarul kitűnően beszélő idegenvezetőjével, aki azt mondta: a náci karlendítésekből, a szélsőjobboldali jelképekből és a Soá áldozatait keveslő megjegyzésekből semmit sem vett észre. Ugyanakkor hozzátette: a magyar náci és nyilas szimbolikában nem igazán otthonos.
Informátorunk elmondta: a magyar neonácik az áldozatok hamvait tartalmazó halottas urnánál felemelt középsőujjal, röhögcsélve fotózták egymást, és viselkedésükből egyértelmű volt, hogy hősi emlékműként tekintetenek Auschwitz-Birkenaura.
A Mazsihisz feljelentést tett
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen egy csoport tagjai ellen, akik - mint a Mazsihisz szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében cikkünkre hivatkozva írta - a napokban az egykori Auschwitz-Birkenau haláltábor helyén kialakított emlékhelyen a Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető, náci jelképeket is tartalmazó öltözékben jelentek meg, náci karlendítéssel pózoltak, valamint éltették a harmadik birodalom vezérét. "Ez a csoport cselekedetével meggyalázta a magyarság legnagyobb temetőjét, ahol 1944-ben több mint 400 ezer magyar állampolgárt gyilkoltak meg" - olvasható a közleményben. Mint írták, a magyarul beszélő emberek cselekedete felháborodást és elkeseredést váltott ki a többi látogatóban. A Mazsihisz kéri a Legfőbb Ügyészséget, hogy haladéktalanul rendeljen el nyomozást annak érdekében, hogy az elkövetők személyét meg lehessen állapítani, és büntetőeljárás alá lehessen vonni őket. "Ez a cselekmény is mutatja, hogy a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak nemcsak Magyarországon kívánják megbontani a társadalmi békét, hanem külföldre is exportálni szeretnék a gyűlöletet, és nem tisztelik a meggyilkolt százezrek végső nyughelyét sem" - zárul a közlemény.
atv.hu, Szegő Péter

