Kedden fogadta Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában az amerikai nagykövetet. A Parlamentben tartott másfél órás egyeztetésről távozóban Eleni Tsakopoulos Kounalakis nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott az MTI tudósítójának: "remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig". A később kiadott külképviseleti közlemény szerint a kormányfő és az amerikai diplomata a kétoldalú kapcsolatok ügyeinek széles skáláját tárgyalta meg, beleértve a két ország együttműködését az afganisztáni és a balkáni, NATO-vezette missziókban.
Kounalakis nagykövet köszönetet mondott a miniszterelnöknek azért a "rendkívüli szolgálatért, amelyet Magyarország tett nekünk Líbiában, amikor ellátta az Egyesült Államok diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét." A nagykövet elismeri és értékeli, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a magyar kormány a gazdasági átalakítás során, és beszélt arról, hogy a nagykövetség és az amerikai cégek miként tudnának segíteni, beleértve a vállalkozás, illetve és a kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatását - olvasható a külképviseletnek a találkozóról kiadott kommünikéjében.
Barátokként Clinton aggályairól
Mint írják, a miniszterelnök és az amerikai nagykövet megbeszéléseket folytattak továbbá a magyarországi fejleményekről, köztük a Hillary Clinton külügyminiszter által a budapesti látogatásán felvetett aggályokról. "Ezekről az ügyekről barátokként ejtettek szót, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia, melynek megválasztott kormánya ritka, kétharmados mandátumot kapott Magyarország népétől. E rendkívüli lehetőség, valamint a gyors ütemű változások az Egyesült Államokat erősen érdekeltté teszik abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul" - zárul a közlemény.
Washington Post: lehűlt kapcsolatok
A Washinton Post amerikai napilap múlt héten azt írta, hogy a nagykövet az amerikai külügyminisztérium hivatalos diplomáciai tiltakozását kívánja átadni a magyar kormányfőnek. Nagyon lehűlt a magyar kormányfő és az amerikai nagykövet közötti kapcsolat – írta az amerikai Washington Post (WP) véleményrovatában Al Kamen korábbi külügyminisztériumi tudósító a múlt héten. A szerző szerint ennek egyik lehetséges oka Orbán növekvő „antidemokratikus bohóckodása” lehet. Ez pedig szerinte csak a „szokásos dolgokban” merül ki: „a média megzabolázásában, az igazságszolgáltatás függetlenségének a csorbításában, a kisebbségek elleni támadásokban, valamint az egypártrendszer felé történő sodródásban”. Al Kamen szerint esetleg „ilyen lehet a kínai beruházások bosszantó dicsőítése is, miközben folyamatosan rontja Nyugat-Európa hírnevét, és a Nyugat hanyatlásáról beszél. Mindezt egy olyan ország részéről, amely tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak.”
A szerző szerint a magyar miniszterelnök kormányzási stílusa – az emberi jogi szervezetek növekvő kritikája ellenére – a Fehérorosz elnök, Alekszander Lukasenko rendszerére hajaz. Éppen ezért – írja Al Kamen – az amerikai Külügyminiszter a Tom Lantos Intézet megnyitóján igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, és a demokrácia csorbulása ellen figyelmeztetett. Én és Orbán „nagyon nyíltan beszéltünk a demokratikus intézmények megőrzéséről” – mondta Clinton a magyar miniszterelnökkel rendezett közös budapesti sajtótájékoztatón, amelyet csupán néhány nappal előzött meg a kínai miniszterelnök, Ven Csia Pao magyarországi látogatása, amely során a WP szerint „Orbán nagylelkűen dicsérte, ahogy a komcsik csinálják a dolgokat”. „Egy idő elteltével azonban az amerikai Külügyminisztérium levonta a következtetést: Orbán egyszerűen nem értette meg Clinton üzenetét, hogy hagyja abba, ezért a diplomaták emelték a tétet” – írja a cikk, majd hozzáteszi: „augusztusban a külügy megismételte nemtetszését, ezúttal azonban egy hivatalos diplomáciai tiltakozás, vagyis demarche formájában, amelyet személyesen Orbánnak kell átadni”.
Al Kamen szerint azonban „az a hír járja, hogy Orbán túl elfoglalt volt az amerikai nagykövet fogadására.” Mint írta, Orbán utazgatott mostanában, nemrég Szaúd-Arábiában tárgyalt, és kötött egyezményeket, valamint „nagyra értékelte azt, ahogy az autoriter monarchia irányítja a dolgokat”. Ám „hiába próbált kitérni, a kézbesítő hamarosan elkapja” – zárta az írást a Washington Post.
ML - atv.hu / MTI

