Folyamatosan töltik fel a polcokat ebben az áruházban, jól fogy a chips, és az energiaital is, holott szeptember elsejétől népegészségügyi termékadót kell utánuk fizetni a gyártónak vagy az első számú belföldi értékesítőnek. „Úgy látjuk, hogy várhatóan október végére, november elejére fog elfogyni az a készletmennyiség, amelyet még a népegészségügyi termékadót megelőzően tudtunk beszerezni, és onnan kezdve lesz érzékelhető a lakosság számára ez a többletadó” – közölte Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

Az energiaitalok adója most 250 forint literenként, a süteményeknél kilónként 100, a sós snackek és ételízesítők esetében 200 forintot kell fizetni. A Népszabadság szerint ezeket toldanák meg plusz 25 százalékkal.

A forgalmazók a kereslet csökkenésétől tartanak, csakhogy az adóemelést nem tudják lenyelni, így kénytelenek emelni az árakat. Az egyik chipset gyártó cég hazai leányvállalatánál a termelés 30-40 százalékos visszaeséséről beszélnek. „Egy kis gyártó már arról számolt be, hogy ő már elbocsátott embereket, egy közepes gyártó szintén. Egy másik közepes pedig 30 százalékos leépítést tervez és abbahagyott már egy beruházást is” – mondta el Ágyai Szabó Gábor, a Chio Magyarország Kft. szóvivője.  

A magyar sós-snack ipar 1300 embert foglalkoztat, azt remélik, az újabb adóemelés előtt ezúttal egyeztet velük a kormány.  A Népszabadság szerint a chipsadót kivetnék a kávéra, az ízesített sörökre és alkoholos üdítőkre is.

Az energiaitaloknál, amelyből hiányzik a koffein, a taurin mennyisége után kellene fizetni, az üdítőknél pedig 3 százalék alkoholtartalom fölött.

A nemzetgazdasági minisztériumnál ma nem akartak nyilatkozni, úgy tudjuk, jövő héten tárgyalja újra a kabinet a chipsadót. Korábban 20 milliárd forint bevételre számítottak ebből, a kávé és alkoholos üdítők adója további 10 milliárdot hozhat a büdzsének.

atv.hu