Az emberi jogi bizottság nem vállalta, hogy feljelentést tesz, de odatolják a Balsai-jelentést az ügyészségnek, remélvén, hogy hivatalból eljár majd – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló jelentést a bizottság továbbította az ügyészségnek. A szocialista politikus szerint a Balsai-jelentés egyoldalú, például az sincs benne, hogy az október 23-ai Fidesz rendezvény szervezői és a rendőrség között folyamatos kapcsolat volt, és a rendőrök tájékoztatták az akkori ellenzéki pártot, hogy nem tudják feltartóztatni a randalírozókat. Lendvai Ildikó szerint az információ birtokában a Fidesznek figyelmeztetnie kellett volna a rendezvényre kilátogatókat, hogy néhány száz méterre a randalírozók áttörték a rendőrsorfalat. 

atv.hu