17 hivatásos távozott a testületből az elmúlt időszakban, azok közül, akiket a jelentés érint – így összegezte a belügyi államtitkár a 2006 őszi zavargások rendőrökkel kapcsolatos következményeit. A Debreceni Katonai Ügyészségen több eljárás is indult a törvénytelenül fellépő rendőrökkel szemben. Az utcai randalírozásokban összesen 399 rendőr sérült meg különböző mértékben, az anyagi károkról azonban nem készült összesítés. Ám ezek az adatok nem szerepelnek a Balsai-jelentésben.

Az országgyűlésnek benyújtott, elsőként az Alkotmányügyi bizottságban tárgyalt jelentés politikai tárgyilagosságát és szakmaiságát azonban az MSZP erősen megkérdőjelezte. „A semmisségi törvénynek, a szolgálati nyugdíj eltörlésének, az árulásoknak és a többi egyéb, kifejezetten a rendőrség állományát és a rendőrség tekintélyét szétverő cselekedeteknek a koronája ez az anyag” – vélekedett Harangozó Tamás, szocialista országgyűlési képviselő. Papcsák Ferenc, fideszes képviselő viszont azt mondta, hogy „ez teljesen nyilvánvalóan egy, az akkori hatalom általi provokáció volt és egy szerintem tudatos akciója az akkori rendőri vezetésnek”.

„Ha rendőrségi jogsértések voltak, akkor azt ki kell vizsgálni, az elkövetőket meg kell büntetni. Örülök, hogy akkor ennek hangot adtunk és nem csak zárt körben fogalmaztuk ezt meg, mert az előkészített történelemhamisításnak ez is része lenne” – mondta el Bárándy Gergely, szocialista képviselő.

A jelentés politikai korrektségéről és szakmaiságáról még az ellenzéki képviselők véleménye sem egyezik meg, egy dologban azonban egyetértettek:

„Miért tartott eddig, hogy ez a jelentés ide kerülhetett, hiszen számtalanszor kértük, mivel tudtuk, hogy ez elkészült és kínos megállapításokat tartalmaz. Nem értjük, hogy a kormány miért várt ezzel eddig?” – tette fel a kérdést Staudt Gábor, jobbikos képviselő.

„Tisztelt képviselő társaim! Ez egy nagy kiterjedelmű (sic!), alapos, súlyos megállapításokat tartalmazó jelentés. Én úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy a parlament minden bizottsága megtárgyalja ezt a jelentést” – fogalmazott Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára.

A kormánypárti képviselők a jobbik támogatásával végül általános vitára alkalmasnak tartották a Balsai-jelentést.

atv.hu