A folyamatban lévő 120, uzsoraügyben indult eljárásban csaknem 140 főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik több mint félezer embert károsítottak meg, s az elfogott uzsorások közül 61 van előzetes letartóztatásban - mondta a Magyar Nemzetnek Urbán Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője.
Urbán Zoltán szerint a közelgő jogszabályi változások és a hatékonyabb rendőri felderítés miatt várható, hogy egy ideig nő az elfogott uzsorások száma, ám ez nem jelenti azt, hogy az elkövetett bűncselekmények száma is megszaporodik. A bűnügyi főosztályvezető azt mondja: ha "kiütnek" egy uzsorást, elképzelhetetlen, hogy bárki a helyébe lépjen, miután környezet látta, ahogy az illetőt megbilincselik, vagyonát lefoglalják. Másrészt az a sértetti kör, amelyik megbuktatta az elkövetőt, kiemelt figyelmet kap a rendőrségtől, ezért az újabb uzsorás nagy kockázatott vállal, ha velük próbál kapcsolatba lépni.
Urbán a lapnak elmondta azt is, hogy az uzsorásokat a pénz megszerzésében többnyire nem a megélhetés, hanem a luxus iránti vágy motiválja, s áldozataikat leginkább szűkebb környezetükből válogatják, sokszor saját rokonaikat is eladósítják.
A kormány ősz elején üzent hadat az uzsorásoknak, akkor Drávapiski polgármestere, az uzsorások elleni harc egyik élharcosa úgy fogalmazott: „Üdvözöljük a miniszterelnököt a bátor emberek között". Mali Zoltán elmondta: a rendőrségnek eddig is megvolt minden jogi lehetősége a riasztó méreteket öltött uzsorázás megfékezésére, az eredmények azonban elmaradtak, mivel „a rendőrség komoly mértékben összefonódott az uzsorásokkal". Amennyiben tehát nem lesz alapvető változás a rendőrségen belül, az uzsorások ellen meghirdetett „hajtóvadászat" ugyanolyan blöff marad, mint az a tavaly tavaszi belügyminiszteri ígéret, miszerint „két héten belül rendet teszünk".
atv.hu / MTI / Magyar Nemzet / HVG

