Míg korábban a kormány végig a progresszív adórendszer ellen szónokolt, és gyakorlatilag azt állította, hogy ez a szisztéma juttatta csődközeli helyzetbe az országot, most kénytelen visszatáncolni, ugyanis nem csinál mást, mint bújtatott módon és persze hangsúlyozottan átmenetileg visszaállítja a többkulcsos adózást, kommentálta az atv.hu-nak Mellár Tamás a kormány legújabb intézkedését. Eszerint a jövőben a nettó 202 ezer forint felett keresők egyfajta hozzájárulást kötelesek fizetni, amit a kabinet a gyengébben keresők veszteségeinek kipótlására fordít. A KSH volt elnöke szerint azonban legalább öröm az ürömben, hogy a kormány most nem olyan ostobán viszonyul a szegényebbek anyagi veszteségeihez, mint tavaly tette, az egykulcsos adórendszer bevezetésekor. Akkor ugyanis hiába figyelmeztette a kabinetet a költségvetési tanács és számos érdekvédő tervezet, hogy az új szisztéma a 250 ezer forint alatt keresőknek havi több ezer forint kiesést okoz, a kabinet csak azt hajtogatta, az arányos adózásnál nincs remekebb és igazságosabb rendszer.
Csakhogy, figyelmeztetett Mellár, most újabb veszteség éri a munkavállalókat, ugyanis kivezetik az adójóváírás rendszerét, ez viszont már olyan mérvű feszültséget szülne, amit mindenképp kompenzálni kell. Így három eset van: vagy az állam szenved el veszteséget, ha a jelenlegi költségvetésből pótolja ki a szegényebbek kieső jövedelmét, vagy a munkáltató, ha az állam többletbérezésre kényszeríti, vagy a munkavállaló, ha egyfajta szolidaritási pénzt szednek tőle. Az állam, mutatott rá Mellár, az utóbbit választotta, visszacsempészve a többkulcsos adózást. Az persze kérdés, hogy ezt a pénzt milyen technikával hajtja be, az azonban biztos, hogy a hozzájárulás beszedése tovább bonyolítja a Fidesz által úton-útfélen kívánatosnak tartott egyszerűséget. Mellár szerint így célszerűbb lenne nyíltan több kulccsal adóztatni, ahogy a Lajtától nyugatra is teszi a legtöbb állam, és ahol a progresszív szisztéma nem veti vissza a versenyképességet.
Azt a tételt, miszerint a hozzájárulás addig marad érvényben, amíg ki nem alakul egy valóban stabil, mindenkinek kedvező egykulcsos adórendszer, Mellár szerint hiba lenne úgy értelmezni, hogy addig kell fizetni, amíg fel nem lendül a gazdaság, és így az egykulcsos szisztéma is szép hasznot hoz a szegényebbeknek. A közgazdász szerint inkább arról van szó, hogy a hozzájárulást addig kell fizetni, amíg „be nem áll a bázis”. Magyarán: ha az idén kivezetik az adójóváírást, és beáll a rendszer, akkor nem csökken tovább a kiskeresetűek jövedelme sem, hiszen a szuperbruttó eltörlése után már mindenki érdemben 16 százalékon adózik, és ha stabilizálódott a fizetési szint, akkor ki lehet vonni a rendszerből a hozzájárulást. Mellár egyébként úgy gondolja, hogy erre az átmeneti, vélhetően egyéves időszakra tisztább megoldást jelentett volna egyfajta vagyonadó vagy szolidaritási adó bevezetése.
Ami a politikai vetületet illeti, Mellár szerint már a tavalyi, az egykulcsos rendszerre való átállás is erősen megviselte a szavazóbázist, aminek a kiábrándultsága most tovább súlyosbodott. Ugyan 700-800 ezer ember egyértelműen jól járt a Fidesz adópolitikájával, további 700-800 ezer fő veszteségeit kompenzálták – például a gyerekek után járó – kedvezmények, ám mintegy 2.5 millió ember vesztese a jelenlegi gazdasági rezsimnek.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 28-én számol majd be a béremeléssel és kompenzációval kapcsolatos tervek részleteiről - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Duna Tv műsorában.
atv.hu

