Nemcsak Kossuth-díját, hanem fővárosi díszpolgári címét is elvehetik Kertész Ákostól, botrányt kavart írása miatt. Az író azt a mondatát, hogy a magyar „genetikusan alattvaló” helyreigazította azzal, hogy „helyesen ilyen mondat nincs”.
Pálffy István azonban nem elégszik meg Kertész helyreigazításával, a KDNP-s képviselő szerint az író egyértelműen rasszista kijelentést tett, ezért a Kossuth-díjra messzemenőleg méltatlanná vált. Ráadásul, mivel Kertész is magyar, így Pálffy szerint az író saját magát is „genetikusan alattvalónak” nevezte. Önostorozni persze szabad, de Kertész Ákos csak saját magát ostorozhatja, a magyart általában nem – vélekedett a kereszténydemokrata képviselő.
Az állami kitüntetések adásának és visszavételének rendjét egyébként kétharmados törvénnyel készül szabályozni a kormány. El kell érni ugyanis, hogy azokat a díjakat, amelyekkel egy politikai kulturális garnitúra a vele azonosan gondolkodó művészeket megjutalmazta, egy másik politikai kurzus ne vehesse el – magyarázta Pálffy, aki szerint ugyanakkor akár államfőhöz, akár kétharmados többséghez kötve, de lehetővé kell tenni a díjak visszavonását abban az esetben, ha valaki arra méltatlanná válik és az egész nemzetet megsérti.
atv.hu / Jeremcsuk István

