Az szja 1+1 százalékos nyilatkozatok augusztus végi feldolgozottsága alapján az idén a 4,5 millió magánszemélyből elvileg közel 3,4 millió – az adózók 75,5 százaléka – ajánlhatott volna fel összesen 27,2 milliárd forintot, ténylegesen azonban csak mintegy 1,9 millió adózó rendelkezett az szja 1+1 százalékáról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint. Az érvényes nyilatkozatokban felajánlott összeg 15,44 milliárd forint, az elvileg felajánlható keret 56,7 százaléka. (A rendelkező nyilatkozatok közül egyébként 184 ezer érvénytelen volt, mert beadója nem határidőben nyújtotta be (14 ezer), tévesen tüntette fel a kedvezményezett adószámát, technikai számát (22 ezer), nem írta alá (1 ezer), illetve nem fizette meg az adót (46 ezer).

Az összesen 3,148 millió érvényes nyilatkozatban 31468 kedvezményezettet jelöltek meg, közülük 31280 civil szervezet, 187 egyház, 1 pedig a kiemelt költségvetési előirányzat (Nemzeti Tehetség Program). Az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege 4905 forint. A 15,444 milliárd forintból 8,957 milliárd forintot a civil szervezeteknek (58 százalék), 4,978 milliárdot az egyházaknak (32,2 százalék), 1,509 milliárd forintot a kiemelt költségvetési előirányzatnak (9,8 százalék) ajánlottak fel.

A civil szervezetek közül a legnagyobb összeget, 6,697 milliárd forintot az idén is az alapítványok kapják. A társadalmi szervezetek összesen 1,948 milliárd, a közalapítványok közel 201 millió, a felsőoktatási intézmények összesen közel 22,6 millió, a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, alkotó- vagy előadóművészeti tevékenységet folytató szervezetek pedig összesen 73,5 millió forinthoz juthatnak. A Magyar Kármentő Alap javára 68 nyilatkozatban 434 ezer forintot ajánlottak fel.

Az egyházak közül a legmagasabb összeg az idén is a Magyar Katolikus Egyháznak jutott, közel 2851 milliárd forint 601695 felajánlótól. A Magyarországi Református Egyház javára 207012 adózó rendelkezett több mint 1024 milliárd forintról, a Magyarországi Evangélikus Egyház javára pedig 54429 adózó közel 301 millió forintról.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége és a Magyarországi Baptista Egyház számára egyaránt mintegy 91 millió forintot ajánlottak fel 14475, illetve 17337 nyilatkozatban. A HIT Gyülekezete javára közel 69 millió, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége javára pedig 65 millió forintról rendelkeztek az adózók (24961, illetve 5829 felajánló).

MTI