A Mal Zrt. bírságát egy törvényben meghatározott matematikai képlet alapján határozták meg, figyelembe véve, hogy milyen mennyiségű hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból. Szerintük több mint 1,8 millió tonna. „Semmifajta vacillálás nincs, a bírságot ki kell róni, mert bekövetkezett a károkozás” – közölte Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. Hozzátette: a kormány segíteni akar a MAL Zrt-nek. Hiszen fontos számukra a munkahelyteremtés mellett a munkahely megőrzés is. A cégnél a beszállítókkal együtt hatezer munkahely kerülhet veszélybe.

Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn (MNV) keresztül folyamatos kapcsolatban van a cég vezetésével, az MNV február óta intenzív tárgyalásokat folytat a tulajdonosokkal a tulajdonosi szerkezet esetleges átalakításáról.

A bírságot egyébként a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell befizetnie a MAL Zrt.-nek, a késedelmi bírság naponta 40 millió forint. Ha a bírságot nem fogadja el a cég, akkor 15 napon belül fellebbezhet. Ruttner György, a MAL Zrt. jogi képviselője hangsúlyozta, hogy több tucat polgári per van folyamatban, melyek azt hivatottak eldönteni, hogy ki a felelős a katasztrófáért. Ameddig erre nincs válasz, szerinte nem jogos a bírság. Az összeget ráadásul eltúlzottnak tartja.

Tavaly az október 4-i vörösiszap katasztrófában 10 ember veszítette életét, több mint ezer hektár területet borított be a vörösiszap, 3 településen több tucat házat kellett lebontani, majd újakat építeni, és 19 falu határát kellett megtisztítani.

atv.hu