A szocialista kormányok alatt a devizahitelek még nem jelentettek érdemi kockázatot, állítja Veres János volt pénzügyminiszter.

Veres az ATV Start-ban azt mondta, a devizahitelek kockázata a kormányváltás óta nőtt meg ilyen drasztikus mértékben, az Orbán-kormány rossz gazdaságpolitikája következtében, no meg a Kósa-Szijjártó nyilatkozatok hatására is meggyengült a forint árfolyama a svájci frankhoz képest.

Ráadásul Veres szerint a devizahitelesek egészen idén augusztusig még jobban is jártak, mint azok, akik ugyanabban az időpontban, ugyanakkora összegben forinthitelt vettek fel.

Mindenesetre az árfolyamingadozás kockázatát azért a szocialisták is érzékelték és erre több alkalommal fel is hívták a lakosság figyelmét. Adminisztratív eszközökkel pedig már azért nem avatkoztak be – magyarázta Veres -, mert Magyarországon biztosítani kellett, hogy a választható lehetőségek közül mindenki saját maga dönthesse el, hogy milyen módon köt szerződést.

Az pedig, hogy a lakosság, a vállalkozások és az önkormányzatok érdeklődése is a devizahitelek felé mozdult el, szintén nem a szocialisták sara, hiszen Veres szerint ennek felelőse a Járay-féle következetes, ugyanakkor megalapozottnak korántsem nevezhető jegybanki kamatpolitika, amely a magasan tartott alapkamattal elszívta a forrásokat a lakosság és a vállalkozások elől, ennek következtében pedig a bankok többnyire devizaforrásból biztosították a hitelezések finanszírozását. Ezzel egyébként a jegybank az akkori kormányok gazdaságpolitikai mozgásterét is jelentősen korlátozta, tette hozzá a volt pénzügyminiszter.

Arra a kérdésre pedig, hogy pénzügyminiszterként milyen intézkedéseket tett a devizahitelek kockázatának minimalizálása érdekében, Veres majd az ezt vizsgáló bizottságnak válaszol, és különben is, minden részletre az előző kormányok tagjai sem emlékezhetnek. A válaszadás elől kitérve Veres inkább a fideszes politikusok és a jobboldali sajtóban is elhangzott állítást cáfolta, miszerint a szocialisták megszüntették a forinthitelezést. Erről ugyanis szó sincs, mert noha kedvezőtlenebb feltételek mellett, de a lehetőség akkor is ugyanúgy biztosított volt forinthitel felvételére.

atv.hu / Jeremcsuk István