Nincs reális esély arra, hogy a Mal Zrt. kifizesse a 135 milliárd forintos bírságát, emiatt gyakorlatilag államosítaná a kormány a céget – mondta az Egyenes Beszédben a cég jogi képviselője. Ruttner György hozzátette: fellebbezni a fog a Mal Zrt. a bírság miatt, melyet az illetékes zöldhatóság szabott ki a vörösiszap katasztrófa miatt. A cég jogi képviselője szerint a bírság kiszabásakor figyelembe kellett volna venni, hogy a MAL Zrt. mindent megtett a károk enyhítéséért. Emellett a jelenlegi szakvélemények szerint, bár közrejátszottak emberi tényezők, a katasztrófát alapvetően a talajtörés okozta. Ruttner György elmondta, hogy a határozat szerint 1,8 millió tonna veszélyes hulladék került ki a Mal Zrt. területéről, miközben a cég szerint ez az érték 300-400 tonnára tehető.