Beértek a megkezdett infrastrukturális fejlesztések, ennek köszönhető, hogy Magyarország négy pozíciót javítva feljött a 48. helyre a nemzetközi versenyképességi rangsorban – mondta Vakhal Péter az Egyenes Beszédben. A Kopint-Tárki tudományos munkatársa hozzátette: ugyanakkor a közbizalomban visszaesés tapasztalható, Magyarország ebből a szempontból csak a 130. helyen áll. Vakhal szerint ez kelet-európai tendencia, Lengyelország csak néhány hellyel előz meg minket, Szlovákia és Csehország pedig mögöttünk áll ebben a rangsorban. A szakember szerint a közbizalom megingását a rendszerváltásban való csalódottság és a gazdasági válság nem megfelelő kezelése okozta. Vakhal Péter szerint recesszió idején megfigyelhető, hogy a lakosság és a vállalatok is rosszul ítélik meg a kormányok munkáját.