Szilvásy György volt titokminiszter szerint figyelemelterelésre szolgálhat a Heti Válasz és a Magyar Nemzet cikke, és semmi sem igaz abból, hogy az előző ciklusban a titkosszolgálatok törvénysértő módon adatokat gyűjtöttek Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról - írja a pénteki Népszava.
Szilvásy György úgy fogalmazott, hogy a sajtóban megjelent információkat nyilván azért tették közzé a jobboldali orgánumok összehangoltan, mert azok nem képeznek államtitkot - nem is képezhetnek, hiszen nyilvánvalóan nem igazak a hírek. Amennyiben valósak lennének ezek a csak találgatásnak nevezhető feltételezések, államtitoksértés miatt nyomozást kellene indítania az ügyészségnek - mondta.
A volt miniszter úgy vélte, immár három éve azon "dolgozik" a jelenlegi kormánypárt, hogy az UD Zrt. botrányáról, abban saját érintettségéről - visszatérő támadásokkal - elterelje a figyelmet, sőt az egész botrányos ügyet igyekszik a visszájára fordítani.
A Népszabadsággal Laborc Sándor volt NBH-főigazgató azt közölte, hogy az ellene korábban indított ügyekben követett gyakorlatához híven nem kommentálja a vele szemben megfogalmazott vádakat. Szerinte, ha létezik egyáltalán az újabb megfigyelési ügy, a nyomozati iratokat biztosan titkosították, márpedig államtitkot sérteni a legkevésbé sem szeretné.
"Erről eddig soha életemben nem hallottam, nem tudom mi ez. Ez nekem új" - így reagált a cikkekre Vadai Ágnes szocialista politikus, aki anno a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja volt, a jelenleginek pedig elnöke, és akit nemrég tanúként hallgatott ki a katonai ügyészség egy jogellenes megfigyelési ügyben. Vadai Ágnes leszögezte, hogy ilyen ügyről nem kapott semmiféle tájékoztatást - írja a Népszabadság.
Ahogy beszámoltunk róla, a Heti Válasz és a Magyar nemzet szerint az ügyben Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója tett feljelentést, mert a szervezet számítógépein - állítólag - több olyan információ maradt vissza, amely parlamenti politikusokat érint. Eszerint Laborc Sándor főigazgatósága idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyik felsővezetője "Ovi" és "Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorokat, de a lapok szerint arra is utalnak jelek, hogy az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgását követő fideszes egyeztetésekről is keletkezett nyom.
A Heti Válasz szerint létezett olyan NBH-s célszemély, akit összefüggésbe hoztak Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének terjesztésével: a három évvel később egy bolíviai kommandós akcióban kivégzett magyar újságíró, Rózsa-Flores Eduardo. A mostani nyomozás tárgya, hogy kik és milyen célból tették fel a Rózsa-Flores megfigyeléséhez, ellenőrzéséhez szükséges telefonlistára a Fidesz egyik központi számát, illetve Orbán Viktor egyik családtagjának mobilelérhetőségét. A Magyar Nemzet értesülései szerint a szóban forgó telefonszámot a miniszterelnök egyik gyermeke használhatta. A Heti Válasz és a Magyar Nemzet csütörtökön írtak arról is, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség
által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor
miniszterelnök és szűk családja, valamint, ahogy azt már korábban említettük, Kövér László házelnök lehet.
atv.hu / MTI

