Ha egy jogszabály nyitva hagyja, hogy az rosszul süljön el, akkor az rosszul fog elsülni, így nem lehet jogszabályt alkotni – ezt Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter mondta az Egyenes Beszédben az új alaptörvénnyel kapcsolatban. Az ügyvéd szerint sok alkotmányellenes rendelkezés van az új alaptörvényben. Bárándy Péter szerint ilyen a bíróságok jogértelmezésére vonatkozó szövegrész, amely iránymutatást ad a jogszabályok mikénti értelmezésére, ami sok problémát vet fel. A volt igazságügyi miniszter szerint, bár az alkotmány egy absztrakt termék, nem szabad benne sok konkrét fogalmat használni, de ez nem jelenthet kétértelműséget. Az ügyvéd szerint a jogbiztonság megköveteli, hogy, ha valamilyen magatartást tanúsít az állampolgár, akkor tudja, hogy annak milyen következményei lesznek. Bárándy Péter többek között ezért fordul Alkotmánybírósághoz az új alaptörvény miatt. Szerinte az új alkotmányt idén még vizsgálhatja a testület, hiszen minden jogszabályt a hatályos alkotmányhoz kell mérni.