Szeptember 11-én 35 helyszínen szól majd a dal, természetesen csakis a magyar dal.
Budapesten és Nyíregyházán, a magyar dal idei fővárosában, valamint további hat vidéki településen lesznek koncertek. Eger, Százhalombatta, Boldog, Zalaegerszeg, Szombathely és Salgótarján – így teljes a lista.
Színpadra lép többek között Presser Gábor, Kovács Kati, Bródy János, a KFT, Török Ádám és a Mini, a 100 Folk Celsius, valamint SP. A művészek listája azonban jóval hosszabb: a magyar könnyű- és világzene szinte teljes élvonala, a dzsessz, a komolyzene és a magyar nóta jeles képviselői egyaránt fellépnek a negyedik magyar dal napján.
A magyar dal idei fővárosában lép egyébként színpadra Presser Gábor is, a szabolcsi közönséget szórakoztatja többek mellett a Kormorán és a Belmondo is.
Budapesten ismét jár majd a "dallamos": a 2-es és a 4-es villamos már egy héttel korábban, szeptember 4-én, majd 11-én is zenés produkciókkal várja az utazókat.
A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg.

