A jelenlegi korlátozottan forgalomképes kategóriából forgalomképesbe sorolna a főváros több kórházi ingatlant, így azok nem kerülnének a fekvőbeteg-ellátó intézményekkel együtt állami tulajdonba, és akár értékesíthetővé is válnának, írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a birtokába került előterjesztésre hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy a főváros listát készített azokról a kórházi ingatlanokról, amelyek az önkormányzat tulajdonát képezik, és az egészségügyi intézmények használatában vannak, az alapító okiratban telephelyként feltüntetve. Ezek az ingatlanok a kórházak alapfeladatainak ellátásához nem szükségesek, ezért a főváros szerint indokolt a használatból való kivonásuk és forgalomképessé minősítésük.

A Magyar Nemzet szerint a főváros 12 kórházának legtöbbjénél talált olyan ingatlant, amely bekerült ebbe a körbe. Valószínűleg nem véletlenül: ugyanis a kormányzat tervei szerint markánsan átalakítanák a fővárosi egészségügyet, és három nagy „budapesti régiós” ellátó-központ állna fel – az ehhez szükséges milliárdokat azonban a fővárosi egészségügyi ingatlanok eladásából teremtenék elő részben.

atv.hu / MTI