„Kiválasztottunk egy étkezőasztalt, ám amikor kiderült, hogy a rendelkezésre álló egymillió forintos keretnek a negyedét vitte volna el, másikat kerestünk” – mesélte el a hvg.hu-nak a tavaly októberben történt vörösiszap-katasztrófa egyik károsultja. A férfi nemcsak a magas árat kifogásolta, hanem azt is, hogy megszabták nekik, honnan válasszanak új bútort maguknak.
A bútorok pótlása úgy történt, hogy miután a Magyar Bútor és Faipari Szövetség (MBFSZ) július 30-ig rendelkezésre álló devecseri bemutatótermében vagy budapesti Paulay Ede utcai üzletében, az idén áprilisban megnyitott Magyar Bútor Galériában a károsultak kiválasztották a kívánt ülőgarnitúrát, szekrényt vagy ágyat, egyéb bútordarabot, a boltban felírták, hogy ki mit rendelt. Ennek alapján legyártották és kiszállították a bútorokat. Minderről számlát nem, csak szállítólevelet kaptak a „vásárlók”. Tóth Eszter, az MBFSZ elnöke ezt a hvg.hu-nak azzal magyarázta, hogy nekik az állam, pontosabban a megrendelő Országos Katasztrófa-védelmi Főigazgatósággal kell elszámolniuk, nem a károsultakkal. Az első osztályú termékek kiválasztásában, ha igényelték a károsultak, lakberendező segített nekik, majd a kinézett bútorról „hivatalos megrendelőlapot kapott a károsult”, akinek 35 napon belül szállították ki a bútorokat.
A Magyar Bútor Galéria kínálata
A szövetségnek több tucat tagja van ugyan, a galériában bemutatott bútorok azonban csak hét vállalkozáshoz tartoznak, közülük négy cég vezetői vagy tulajdonosai az MBFSZ elnökségének tagjai. A BBS Trend Bútoripari Kft. Berecz András érdekeltsége, a Sellaton Design Kft. Görömbei Csabáé, míg a Karrier Bútor Kft. Horváth Rezső elnökségi tagé, az Abaúj Bútoripari Zrt. pedig Juhász Béláé. Rajtuk kívül az ellenőrző bizottság tagjaként tevékenykedő Manherz Ferenchez és a családjához kötődő vállalkozás, a Kemabo Kft. bútorai is helyet kaptak az üzletben. A hetedik cégnek, a Németh-Fa Kft.-nek a honlapja alapján nincs efféle kapcsolata a bútorszövetség vezetéséhez, de a társaság honlapja szerint nem bútorok készítésével, hanem faházak építésével, illetve lépcsők és nyílászárók legyártásával, beépítésével foglalkoznak leginkább.
A Németh-Fa, a vegyi anyagokat forgalmazó Cherole és az irodabútorokat gyártó Sellaton Design termékei valószínűleg nem kerültek be a devecseri otthonokba. Tóth Eszter tájékoztatása szerint mintegy 120 millió forintot tett ki a „bútorforgalmazás”, amelyet egyébként a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közbeszerzésén nyertek el. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól (OKF) azt közölték, a bútorszövetség mellett két vállalkozásnak, a Cell-Modulnak és az N.A Ratio kft.-nek ajánlották fel tavaly novemberben, hogy indulhatnak azon az ötszázmillió forint értékű közbeszerzési eljáráson, amelynek révén az iszapkatasztrófa károsultjai bútorokhoz juthatnak.
A szövetség katalógusában feltüntetett összegeket a lap összevetette egy közismerten olcsó nemzetközi áruházlánc áraival. Míg az előbbinél egy háromszemélyes szövet vagy műbőr ülőgarnitúra 129 ezer és 142 ezer forint közé esik, addig az utóbbiban ugyanez már 79 ezer forinttól kapható. Egy étkezőasztal ára a galériában 25 ezer és 50 ezer forint között mozog – a cikkünk elején említett 250 ezer forintos darab csak a budapesti üzletben kiállított termék volt, a katalógusban nem szerepelt –, míg az áruházban 19 ezer forintért már található megfelelő modell, és 42 ezer forintba kerül a legdrágább.
hvg.hu

