Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője az Egyenes Beszédben azt mondta: több, átfogó lépésre lenne szükség, hogy ne legyenek szociális konfliktusok a társadalomban. A szocialista politikus szerint a kormány semmiről nem akar tárgyalni, ami nem a pártnak rossz, hanem az embereknek.
Szekeres Imre elmondta, hogy ismét beterjesztik a Parlament elé a magáncsőd intézményéről szóló javaslatukat. A képviselő szerint ugyanis megvannak a feltételek annak bevezetéséhez.
Az MSZP szeptember 30-ig felállítaná a Nemzeti Eszközkezelőt, a hitelüket fizetni nem tudók számára bérlakásokat biztosítana, és létrehoznának a bankok bevonásával egy közös ingatlanalapot. A párt egy kilenc pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki. Az intézkedéseket a bankadó egy részéből finanszíroznák, valamint kártalanítási és hitelezési tervet készíttetnének.

