Akár már szeptembertől Bibó István nevét viselheti egy névtelen közpark a II. kerületben. Ez lesz az első hely, amit róla neveznek el. Azért itt, mert a közelben élt és dolgozott. Az ötlettel a II. kerületi fideszes polgármester állt elő, de korábban az LMP is jelezte, közterületet kellene elnevezni Bibóról. „Mi csak kezdeményezünk, a fővárosi közgyűlésnek kell ezt jóváhagyni, és információink szerint Tarlós István főpolgármester támogatja Láng Zsolt második kerületi polgármester ezen elképzelését, így ha minden jól megy, a következő fővárosi közgyűlés dönteni tud és fog erről” – mondta el Balaton Balázs, a II. kerület sajtóreferense.
Ha a kerületnek lesz pénze rá, szobrot is állítanak Bibó István emlékére. Bibó István már a világháború előtt felemelte szavát a zsidóüldözés ellen, később a német kitelepítés ellen is tiltakozott. Nagy Imre kormányában államminiszterként sztrájkra szólított fel. 1956 miatt bebörtönözték, amnesztiával szabadult. Temetése ellenzéki találkozó volt, amelyet titkosrendőrök figyeltek. Idén lenne 100 éves.

