Mile Lajos, a nemzetbiztonsági bizottság és Dorosz Dávid, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "a Hatvannégy Vármegye
Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a
Jobbikkal két éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg
vezetője, illetve Dér Zsolt olyan állításokat fogalmaztak meg, amelyek
az LMP szerint felvetik bizonyos bűncselekmények előkészületének
gyanúját is".
Az LMP-s képviselők álláspontja szerint "amit a
Szent Korona Rádió sátrában a két szélsőjobboldali fellépő más
bőrszínűek, zsidók, illetve vezető politikusok legyilkolása kapcsán
előadott, az részben nyíltan rasszista és felháborító, részben pedig
konkrétan az állam és minden polgárának biztonságát fenyegeti".
Mint írták, nem lehet következmények nélkül egyetlen állampolgárt, illetve állampolgári közösséget sem fenyegetni.
A
Lehet Más a Politika arra kéri Polt Pétert, vizsgálja meg, hogy "a
helyszínen elhangzottak alapján megvalósultak-e a büntető törvénykönyv
tizedik fejezete alá tartozó egyes államellenes bűncselekmények,
valamint terrorcselekmény előkészületei".
A párt a
nemzetbiztonsági bizottságtól azt várja, hogy a konkrét eset tárgyalása
mellett vizsgálja meg, "az elhangzottak mögött van-e olyan szervezkedés,
amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent".
A Magyar Szigetet
2004 óta rendezik a Pest megyei Verőce melletti Csattogó-völgyben. A
kulturális és közéleti programokat egyaránt tartalmazó Magyar Szigetet
kezdettől fogva a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) szervezi.
Az idei Magyar Sziget július 31-től augusztus 7-ig tartott.
MTI / OS
