A kormány már a ciklus kezdetén jól érzékelte, hogy az egyik legnagyobb probléma a társadalom számára a rezsi költségek növekedése, és az ebből következő adósságspirál kialakulása. Ezért is próbálnak megtenni mindent annak érdekében, hogy az alapvető fűtési eszközök (gáz, villany, távhő) ára a lakosság körében ne, vagy csak minimálisan növekedjen. Tartós megoldás a kvázi univerzális támogatástól való elmozdulás a szociális alapú segítség felé. Azaz, amíg például a villamosenergia árának a piaci viszonyoktól független leszorítása minden fogyasztó számára kedvező, függetlenül jövedelmi helyzetüktől, addig egy szociális alapú támogatási rendszer célzottabban tud segíteni a valóban nehéz helyzetben lévőkön.
A kormány által elfogadott stratégia ennek megfelelően rögzíti, hogy a szociális juttatásokat rászorultsági alapra kell helyezni. Eközben a támogatást nem az energiaszolgáltatókon keresztül kell eljuttatni az emberekhez, hanem tőlük függetlenül. Ez persze azt jelenti, hogy mindenki azonos mértékben fizet az általa elfogyasztott energiáért, de egy részük számára az állam valamilyen módon (természetbeni, vagy pénzbeni) támogatást nyújt.

Ugyanakkor a stratégia szerint a kormány a továbbiakban is alkalmazni szeretne egyfajta szociális energiaár rendszert. Ez a most is létező tömbtarifa, amely bizonyos fogyasztási mennyiség alatt a normál árhoz képest alacsonyabb áron érhető el a rászorulóknak. Abban van egy érezhető szemléletváltás, hogy a tehetősebb fogyasztók által fizetett energiaárba építenék be a szociális rendszer ellentételezését, és ez őket is az energiafelhasználás visszafogására ösztönözheti.

Nem csak árcsökkentéssel mérsékelhető a kiadás

A lakosság rezsiköltségeinek mérséklése nem csak az árak csökkentésével képzelhető el, hanem a fogyasztás mérséklésével, vagyis az energiafelhasználás racionalizálásával. A kormány elismeri, hogy a mostani rendszer nem ösztönzi a háztartásokat arra, hogy visszafogják a fogyasztást. Ugyancsak nincsen érdekeltsége a szolgáltatóknak abban, hogy kevesebb legyen az emberek által elhasznált energiamennyiség, mivel számukra üzleti okok miatt az a fő érdek, hogy minél több energiát tudjanak eladni.

A most benyújtott stratégia egyoldalú megoldást kínál, mégpedig azt, ami a kormányon múlik. Ezek közül az egyik az úgynevezett intelligens mérés elterjedéséből adódó megtakarítási lehetőség. Az intelligens mérés által a fogyasztó folyamatosan és összegszerűen nyomon tudja követni fogyasztását, és átalakíthatja a felhasználási szokásait is. Ez a mechanizmus alkalmas arra is, hogy a nehéz helyzetű, úgynevezett védendő fogyasztók esetében megakadályozza az adósság növekedését.

Ugyanakkor a Nemzeti Energiastratégia szerint egy évtized kell, amíg az intelligens mérés elterjedhet. Ez az időtáv azért is problémás, mert már most is egyre több család esetében tapasztalhatjuk, hogy fizetésképtelenség miatt korlátozták, vagy kikapcsolták a szolgáltatást. Az is megfigyelhető, hogy ahol a szolgáltató egyszer már kikapcsolta például az áramot, vagy a gázt, ott egyre nehezebb elérni, hogy az adott háztartás visszakerüljön az ellátásba. Ennek legfőbb oka, hogy a felgyülemlett tartozások miatt nehéz megoldást találni a hátralék törlesztésére és a jövőbeni fogyasztás fizetésére. De a kutatások azt is mutatják, hogy szintén nagyon sok háztartás van, ahol a rezsiköltségek kapcsán bármikor jelentkezhetnek fizetési gondok.

Nem csak az államnak kell felelősséget vállalni

Álláspontunk szerint téves az a feltételezés, hogy csak az államnak kell felelősséget vállalnia a lakossági energia-megtakarításokért, illetve a nehéz helyzetben lévő fogyasztók megsegítéséért. És ez nem csak szolidaritási, hanem üzleti szempontból is igaz, mivel azok a fogyasztók, akik behajthatatlan adósságokat halmoztak fel, mindig rosszabbak, mint azok, akiknél ugyan csökken az elfogyasztott energia mennyisége, de képesek a számlákat fizetni.
Ezt a szemléletet tükrözi az Európai Bizottság által készített irányelv tervezet, amely szerint az energiaelosztók és a kiskereskedelmi energiaértékesítő vállalkozások kötelesek lesznek évente az energiaértékesítésük volumenének 1,5%-át megtakarítani. Ennek módja, hogy a fogyasztóknál energiahatékonysági intézkedéseket hajtanak végre. Vagyis a felelősség közös, nemcsak az államé.

Az eddigi tapasztalatok

A szolgáltatók részéről eddig nemigen lehetett tapasztalni, hogy érdemi lépéseket tettek volna a lakosság energia-megtakarításai érdekében. Ilyen különösen fontos lépés lehetne a kártyásmérők elterjesztésére vonatkozó program. Ez a fogyasztásmérő és-szabályozó eszköz alkalmas arra, hogy azoknál, ahol kikapcsolták a szolgáltatást, újra visszakerülhessenek az ellátásba. Ugyanis az előrefizetős kártyásmérőknél nem lehet tartozást felhalmozni, mivel előre kell kifizetnie a szolgáltatás árát a fogyasztónak.

A kártyásmérők elterjedése csak akkor lehetne sikeres, ha ebben a szolgáltatók is partnerek lennének.  

Összességében a kormány jó úton indult el, amikor az univerzális támogatások csökkentését és a szociális alapúak erősítését tűzte ki célul. Ugyanakkor kevés konkrétumot tudott még megfogalmazni, amivel elérhetővé teszi a csökkenő energiafelhasználást. A felelősséget az államnak nem szabad egyedüliként magára vennie ebben a kérdésben, hanem újabb szereplők kötelességeit is meg kellene fogalmazni.

Policy Agenda