40 roma kap munkát abban a közmunka-mintaprogramban, ami kedden indult Gyöngyöspatán. A kormány húszmillió forintos támogatást ad ehhez. Az a cél, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű településeken is megismerjék a közmunkában rejlő lehetőségeket. A gyöngyöspatai közmunkások novemberig egy önkormányzati területen bozótot vágnak, majd tölgyfákat ültetnek. A jövő héttől pedig állattenyésztéssel egészül ki a munkaprogram.

Jelenleg negyvenen dolgoznak a falu melletti 16 hektáros területen. A több mint 220 regisztrált munkanélküli közül választották ki őket. A közmunkások vágják a füvet, és irtják a bozótot. Két fűkasza is berreg, hogy nagyon hatékonyak legyenek. Egy erdő-technikus felügyeli őket, hogy mindent rendben csinálnak-e. Mindez napi nyolc órában.

Irénke néni azt mondja: ő szeret dolgozni, de azért följutni ide, az erdőbe – az nehéz. Merthogy három kilométert kell gyalogolniuk, hogy dolgozhassanak. „Hát nekem ez nagyon rizikós. 56 éves vagyok, a lábaim bedagadnak, dolgozni eldolgozok, csak az utazás nehéz nekem nagyon” – mondta.

Mások azt mondják: eddig csak a 28 ezer forintos segélyből éltek, így már nagyon várták ezt a közmunkát. Merthogy sokak szerint nincsen munkalehetőség a faluban.

Korábban még úgy volt, hogy 28 roma, és 12 nem roma vesz részt a közmunkaprogramban, csakhogy mostanra kiderült: a csoportot vezető két erdész-technikus kivételével mindenki cigány. Vagyis a nem romák egy része érvényes munkaszerződést mutatott be, vagy az úgynevezett védett korukra hivatkozva mondták vissza a közmunkát.

És nem ez az utolsó közmunka: jövő héten, újabb húsz emberrel, egy másik, vízügyes program is elindul, míg télen egy erdőművelési tanfolyamon vesznek részt a kiválasztottak. „Tavasszal pedig egy cser-tölgy állományt telepítenek, ami több éven keresztül folyamatosan növényápolási munkát biztosítani a 40 fő részére” – tette hozzá Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere.

A mostani bozótvágás után még körbekerítik a területet, majd megkezdik a facsemete-ültetéseket. Ez a munka november 30-ig szól. Nagyjából 60 ezer forintot kapnak kézhez a munkások.